Utólag és előre

Szóval, utólag is nagyon boldog karácsonyt kívánok Mindenkinek! :) Egy kicsit sajnos sűrű volt az ünnepek előtt, szóval most jutottam oda, hogy boldog karácsonyozzak itt is. Az ünnepek elég jól teltek: Faffytól kaptam egy tündéri, haaaatalmas, dagi plüss Totorót, s a magunk szaladgálós módján megünnepeltük az első közös karácsonyunkat (ha minden igaz, ma már talán a fát is feldíszítjük :D ). Aztán 22-én Totoróval meg egy rettenetes adag holmivan laza négy óra alatt hazakerültünk. Otthon minden a szokásos módon telt, azzal a sajnálatos kivétellel, hogy apai nagyszüleim idén nem jöttek el, pedig minden évben együtt ünnepeljük nálunk a szentestét. Faffy nagyon hiányzott, de szerencsére 26-án reggel már meg is érkezett hozzánk. Szegénykém be lett dobva a mély vízbe, ugyanis magunkkal vittük a nagy unokatesós-mindenkis családi ebédre (ami amúgy elképesztően finom volt ^^). Aztán másnap elmentünk Faffyval és anyával apáék koncertjére. Jó, igazából nem az ő bandájuk lépett fel, csak különböző felállásokban össze lettek verbuválva a helyi zenészek egy két és fél órás koncertre. Apa se sokat szerepelt, viszont az egész fantasztikus volt!! Kigondolnáróla-külsejű tanárok ugráltak és nyomatták tökéletesen a Rolling Stones-okat, s hasonlók. Fú, nagyon jó volt :) Tegnapelőtt aztán szépen visszajöttünk a 'Hegyre, hogy tovább folytassuk a karácsonyosdit - tujaldonképpen azóta most először van egy olyan órácskánk, hogy le tudunk nyugodtan ülni és pihizni. Persze ez se tart sokáig, ugyanis még a félév kihívása hátra van, szóval muszáj leszek lassan nekiülni tanulni. De most egyelőre ez a legutolsó problémám - szilveszter van, vagy mi. Szóval ma este még ki(be)rúgunk a hámból, holnaptól pedig... Nem. Arra még nem vagyok hajlandó gondolni!

Előre is nagyon boldog új évet Mindenkinek!! :) Ez pedig az egyik karácsonyi kedvencem, egy, sajnos, már igazi angyaltól:

A hónap (ha már ilyen piszok gyakran írtam...) mondata pedig: God jul och godt nytt år! Boldog karácsonyt és boldog új évet! :)

?!

Miért?!

Itt a vége

Itt a vége,
Fuss el véle
Amilyen messzire csak tudsz!

:)

Ugye, hogy mindent megoldunk! :)

A nap svéd szava: förlåtelse, -n, -r: megbocsátás

Rájöttem valamire

Most, hogy meghallgattam az előbb linkelt számot és egy kicsit lehiggadtam, rájöttem valamire. Eddig is tudtam, de most úgy valahogy nagyon eszembe jött.
Történhetnek rossz dolgok. Lehet az emberek között távolság. Lehetnek műtétek. Lehetnek félelmek. De valami mégis megnyugtatja az embert. Ez pedig az, hogy nincs egyedül. Ott van a Családja, a Szerelme, a Barátai, Isten - az Őrangyalok. Ők megértetik, hogy nem lesz baj. Fogják az ember kezét. És igazából az ember boldog, mert tudja, hogy akármi történjék is, Ők ott lesznek.
Sajnos ezt én is elég gyakran elfelejtem. Pedig minden sokkal egyszerűbb, ha eszembe jut. Ha éppen nem is lehet az ember Velük, akkor is tudja, hogy ott vannak, és bár sír, mégis boldog, mert vannak.

Nem akartam idenyáladzani, csak gondoltam, ha már egyszer kicsit kitomboltam magam, és egy negyed fokkal pozitívabban látom a dolgokat, és egy picit elhiszem, hogy minden rendben lesz, akkor kicsit optimistább véget adok a napnak.

Bocsi.

Az est svéd szava: hopp, -et: remény.

Miért?

A legrosszabbkor történnek a rossz dolgok. Mármint, amikor az ember a leginkább boldog. Valami csak azért is keresztbe vágja. És mi más vághatná keresztbe, mint valami rossz?! Miért van az, hogy az ember még boldogan ücsörög a buszon és várja, hogy jó hírt újságolhasson, aztán pár órán belül minden megváltozik? Miért? Különben is, miért kell ilyeneknek történnie? Miért kell megijeszteni az embereket? Miért kell aggódni, miért kell félni? Miért kell messze lenni? Miért kell várakozni? Miért nincs munka? Miért van stressz? Miért nem tud az ember aludni? Miért vannak rossz álmok? Miért vannak könnyek? Miért van fájdalom? Miért vannak betegségek? Miért nem lehet egy kicsit elereszteni magad és örülni?

A nap svéd szava: att gråta, grät, gråtit: sírni.

Jól vagyok.

Életről vagy halálról

Miről másról is lehetne írni egy skandinavisztikán beadandót, ha nem a halálról? Vagy az életről, választhatok. Most azon gondolkodom, hogy filozofálni tudok-e jobban, vagyis írjak az életről, vagy történetet kitalálni a halálról. Bár szerintem az életről fogok...

A leíróm amúgy ötös lett :) Rájöttem, hogy számomra ez a matek. Mármint, valahogy mindig az jut az eszembe róla, és az agyamat is hasonlóan szívja le. Ma pedig az tűnt fel, hogy valahogy mégis ez megy szinte a legjobban, és egy pillanatra meg is ijedtem. Én, aki csoda, hogy leérettségiztem matekból, azt szeretem az egyik legjobban, ami arra emlékeztet? Hajaj.

Most viszont nyugi van, szóval megyek is gyorsan ebédelni, hogy utána nekikezdhessek a cukiságoknak.

A napnak most két svéd szava lesz: liv, -et: élet, död, -en: halál

Valamit csinálni kell

Közeleg az az édes, kedves vizsgaidőszak. Ami nem baj, mert kicsit megszaporodik a szabadidő (legalábbis a nem suliban töltött idő), viszont kicsit több lesz a para is. Ja, bocs, az már most elkezdődött! Ezt az egyet rühellem csak igazán a suliban. Beadandók pár nap alatt, kidolgozandó szakirodalom, amitől igazából aligha jut előbbre az ember, megfoghatatlan vizsgatémák, és társaik. Bár szerencsém van, kettő vagy három vizsgám lesz a vizsgaidőszakban, a többit letudom előtte. Beindul a karácsonyi kórusturné is, szóval lesz program :) Szemfülesebbek egyszer-kétszer láthatnak is minket.
Szóval, az a lényeg, hogy beindul a buli lassan, s ezer dolgon lehet majd kattogni. Így hát, hogy ne ez legyen, arra a csodálatos felfedezésre jutottam, hogy le kell magam mindig kötni, s akkor nem leszek teljesen idegbeteg. A tervek nagyok, a tétek nagyok, kell a nyugalom, hogy az előkészületek is sikeresek legyenek. Azok pedig a vizsgák. Úgyhogy... tanulni kell. Nagyon. És nem parázni. Csak egyenesen előre a sárga köves úton!
Amúgy minden rendben van. Írtam egy leíró nyelvészet zh-t, holnap elvileg kiderül, milyen lett. Ja, és sikerült meglepnem magam nevetségesen olcsón Selma Lagerlöf-regényekkel :) Viszont, ha már shopping-siker, akkor Faffynak is sikerült megvennem a karácsonyi ajándékát - szintén olyan áron, hogy még akár magamnak is vettem volna annyiért, ha nem utolsó darab lett volna. Ő az egyetlen, akinek tudom, mit adok karácsonyra. Meg névnapjára. Meg szülinapjára. Meg a következőkre :D Hú, még a karácsony lesz egy jó kör... :D
Na jó, befejeztem.
Még egy kis zene:

A nap svéd szava: brudklänning -en, -ar: menyasszonyi ruha

Őszi szünet

Mivel már a végét járja a kedves őszi szünet, gondoltam, elmesélem, mik történtek velem.

Szóval pénteken suli után egyből fogtam magam és felcsüccsentem a vonatra, s elindultan Faffyhoz. Igaz, hogy alig egy hete találkoztunk, de valahogy elég brutál hét volt, keményebb volt, mint mikor két hétig nem találkoztunk. (Ja, ötös lett a zh.) Tehát megérkeztem végre. A vasútállomáson már ott várt Faffy és Noren, onnan egyből mentünk a 'Hegyre, hogy ünnepeljünk, ugyanis volt mit: Faffyval megvolt a negyedév, Norennek a napokban születésnapja volt, sőt, akkortájt volt Vralla nap is, szóval megadtuk a módját az estének :) Másnap NagyBé szülinapját ünnepeltük Activityvel és némi alkohollal. Csodálatos este volt (hát még ami utána jött... *.*) :) Aztán csütörtök délutánig folytatódtak a szépségek: összegányoltuk a fél konyhát négy darab bundás virsliért, amiket természetesen elrontottunk, játszottunk, filmeztünk, csináltunk sport szeletet (ami jól sikerült!!) pihengettünk és örültünk egymásnak. Rettenetesen ránk fért ez a hét együtt! Elég kegyetlen dolog a távolság... De mindegy, jól éreztük magunkat :) Kaptam névnapomra egy pár gyönyörű, négylevelű lóhere alakú fülbevalót :) Annak köszönhetően derült ki, hogy egy cseppet színtévesztő vagyok, ugyanis én meg vagyok győződve róla, hogy nagyon sötét, de határozottan rózsaszín, Faffy (és mindenki más is...) váltig állítja, hogy piros. Ebből az lett, hogy próbálgatással kiderítettük, hogy a piros szín árnyalatait rendesen tévesztem. Király, eddig ezt nem is tudtam. :D Aztán anya felvilágosított, hogy ne aggódjak, mert a számokat is tévesztem... Ez viszont mindent megmagyaráz... :D

Tegnap a családdal kirándultunk a hegyekben. Igazán szép volt, az idő pedig pont megfelelő, csak a végére lett kicsit hideg.

Ma tesóm szobájában lakkoztuk a lambériát, amit nemrég tettek fel apáék. Egész jó móka volt, amíg ki nem derült, hogy még legalább egyszer le kell majd kenni. De végül a második kört is élveztem.Tök jó volt kicsit szórakozni az ecsettel :) Aztán elindultam a boltba, mert tegnap este, majdnem egy évnyi hűséges szolgálat után egyszerűen kipurcant a fülhallgatóm, márpedig én nem tudok füles nélkül élni. Szűk költségvetésből rengeteg válogatás után vettem egyet, és már hazafelé leteszteltem. Életem eddigi legjobb fülhallgatója!! Kicsit többe került, mondjuk, mint amennyit szántam rá, de mindenképp megérte - igen, nekem pénzt ér, hogy legyen benne extra basszus és hogy ne legyen neonnarancssárga. Szóval, extra basszus, vééégre!! Miután az előzőben kb. egyáltalán nem volt basszus, sok számot csak most hallhattam először úgy, ahogyan igazán van. Nos, a már sokat emlegetett Deadsong basszussal... fúú... úgy éreztem, felreped körülöttem a járda és hogy Tuomas mindjárt tényleg megjelenik, mint a klipben és leüvölti a fejem... *.* A hideg is kirázott! Igen, nekem ez fantasztikus zenei élménynek számít :D

Aztán ezt hallgattam, amit már egyszer hallottam basszussal, ráadásul élőben, ráadásul az első sorból, de mivel ez nekem örülős zene, gondoltam, megállja itt is a helyét.

A nap svéd szava: hörlur, -en, -ar: fülhallgató. Vagy valami hasonló.

Vegyes felvágott

Nos, megtöröm a csendet. Az indokolatlan csendet. Gondolom, mindenki várva várta Micimackó legújabb kalandjait. Szóval, most szépen elmesélem, mi minden történt izgalmas kis életemben az elmúlt csaknem egy hónapban (wow, baromi rég írtam utoljára!! :O )

Alszom. Bizony!! 97%-ban. A maradék 3 pedig eddig is mindig kiesett.

Írtam egy svéd zh-t. Iszonyatos mennyiségű szót kellett kiszótárazni/megtanulni aránytalanul rövid idő alatt. Rájöttem már párszor, hogy ez a szak abszolút tökéletes, legalábbis számomra, akármennyit is nyígok, hogy félek tőle, meg arra is rájöttem, hogy néha nevetni tudok a furcsaságokon, amiket itt tanulok vagy tapasztalok. Most az tetszett, hogy ugyanarra a zh-ra mennyire különböző területekről kellett megtanulnom a szavakat. Egyaránt kellett tudnom például a következő szavakat: cerkófmajom, stipistopi, fogócska, ítéletidő, tömegmészárlás, gyűlöletből elkövetett bűncselekmény, hittan, és hasonlók. :D Szeretem a skandit :D Mondanám, hogy szerintem jól sikerült, de ahogy ismerem magamat, simán valószínű, hogy amint ezt leírnám, a lektor abban a percben ráírna egy hatalmas kettest a lap aljára... :D

Faja helyen jártam ám a héten!! Találkoztam a dán nagykövettel, ráadásul az otthonában :) Nem volt semmi :) A dán Pigekor (Lánykórus) jött énekelni hozzá, mi pedig valamiért hivatalosak voltunk. A program fakultatív volt, de én ki nem hagytam volna! Mivel nem tudtam, mit vegyek fel (igen, még mindig lány vagyok), és mivel a busz nem tudott végig elvinni, valamint mivel nem találtuk meg a házat, majdnem fél órát késtünk, de még bőven időben voltunk. A kórus szépen énekelt, a rezidencia gyönyörű volt, a nagykövet nagyon jó fej volt, végre felavathattam az új táskámat, ismerkedtem az elsős dánosokkal, ettem egy csomó fura kaját, és leégettem magam a dán lektorom előtt azzal, hogy a füle hallatára voltam képtelen dánul kommunikálni (amúgy már belenyugodtam, hogy sosem fogok dánul beszélni, max. írni és olvasni... a múlt órán is le lettem teremtve egy párbeszéd után, hogy lassan ideje lenne elkezdeni dánul kiejteni, nem pedig svédül... hát....). Ja, azt, hogy az első falat sütivel végigporcukroztam a kosztümöm és vehettem is le, már nem is részletezem.

És most következzék valami egészen más!

A vörösfenyő.

A gimiben vettünk egy novellát, amiben a szerző (direkt nem írom le, kicsoda) találkozott fiatalkori énjével és látta a csalódást annak a szemében. Az elmúlt egy-két napban elég sokat gondolkodtam ezen a novellán. Illetve azon. hogy ha a 10-12 évvel ezelőtti énem most látna engem, vajon büszke lenne-e rám. Néha arra gondolok, hogy igen, néha pedig arra, hogy nem, de általában arra, hogy lesz.rom. Nem értem, miért kéne megfelelnem egy 8-10 éves kislány álmainak, aki még semmit sem tud a világról, és még nem esett le neki, hogy hercegnőnek születni kell, arról pedig már lecsúszott, hogy balerina legyen. Szépen felfogtam azóta a világot, legalábbis egy kis szeletét, megismertem dolgokat, embereket, helyzeteket, és kialakítottam egy ént. És nem igazén izgat, hogy az, akiből ez kialakult, büszke-e rám. Én az vagyok magamra, és szerintem ez fontosabb. Most vagyok olyan, hogy tényleg semmi nincs, amit ne én alakítottam volna, vagy ami mástól függene. Ránézésre is olyan vagyok: pacuha, ahogy egy szobatársam leírta (ha valaki, mint ahogy én sem voltam eleddig, nem lenne tisztában a jelentésével, rendetlent jelent). Bakancs, szakadt farmer és "stramm, kanadai medveölős" kabát. Igen, nem egy magassarkús dolog, de így érzem jól magam. Azt tanulom, ami érdekel, és szeretem. Van egy tökéletes Barátom. Ami tőlem függ, az most rendben van. Szerintem ez számít.
Befejeztem a bölcselkedést.

Nosztalgiáztam, és azóta nem nagyon tudok leállni a legelső GC-lemezről. Ez a kedvencem. Annyira zseniális hangulata van, hogy hihetetlen. (Ja, ez pl. megmaradt a kislányból :) )

A nap svéd szavai: svårta får: fekete bárányok.

Kobold asszony meséje

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kis koboldleány, egyedül a nagyvilágban. Nem értette, miért magányoskodik, míg egy szép napon találkozott Kobold úrral, aki szintén nem értette, miért ilyen a világ. Hamarosan szerelem gyúlt köztük, s a koboldleányból Kobold asszonyság lett, ám életvitelük még nem engedte, hogy minden napot megosszanak egymással.
Telt-múlt az idő, s Kobold asszony egyszer csak azon kapta magát, hogy nem tud aludni éjszaka. Biztosan a telihold - gondolta, s nem rágódott a problémán. (A koboldoknak gyakran okoz alvászavart a telihold, mint azt tudjuk.) A telihold fogyatkozni kezdett, Kobold asszony viszont továbbra sem aludt. A napok csak szaladtak egymás után, míg el nem telt két hét. Kobold asszony szép lassan elveszítette a türelmét, s kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Fogta hát magát, és egy szép napon elfoglaltságait hátrahagyva Kobold úrhoz utazott. Kobold úr minden körülményt megteremtett, hogy szerelme nyugodtan pihenhessen, ám a csend, a béke, a finom ételek, a jó filmek és az átszeretkezett esték (igen, ez egy modern mese) sem hozták meg a kívánt eredményt. Kobold asszony azonban nem maradhatott tovább, dolgai visszaszólították az egyetemre, hogy svéd leíró nyelvészeten küszködhessen tovább a fáradtsággal. A nyugtató teák és tabletták kudarcot vallottak, mígnem a párnak egy este eszébe jutott a didergő király története. Aznap este Kobold úr és Kobold asszony sokáig beszélgetett az interneten (igen, még mindig modern mese), s megoldották a problémát: Kobold asszonynak nyugalomra van szüksége, ki kell kapcsolni a pánikot és a kattogást. Kobold úr, mint mindig, most is mindent megtett, amit csak tudott, s a várva várt eredmény végül nem maradt el: Kobold asszony három hét után végre átaludt egy teljes éjszakát. Másnap kipihenten ébredt, megértette a leíró nyelvészetet, sikereket ért el, s ismét megállapította, hogy rettenetesen szereti Kobold urat, aki mindig meg tudja nyugtatni :)

Tanulság: szedhettek akármit, amíg nem vagytok nyugodtak, a csuda se fog elaltatni. :)

A nap svéd szava: sova (sov, sovit): alszik.

Nagyon bírom őket!!

Egy év skandinavisztika után néha még mindig meglepődöm a skandinávok zsenialitásán. És néha a kis zakkantságukon :) Imádom a következő történeteket is:
- Egy svéd férfi segélyt kap, amiért hivatalosan is metalfüggő.
- Egy Stockholm külvárosában élő férfit részeg rénszarvasok nem engedték be otthonába, mert megették a cefrét, és a hatása alá kerültek. Ez... lol. :D
- Egy svéd takarítónő egyszer ellopott egy vonatot, pedig vezetni sem tudta.
- A gävlei szalmakecskét (Svédország egyik fontos karácsonyi jelképe) egyszer egy Mikulásnak és egy mézeskalácsnak öltözött páros lángcsóvákkal gyújtotta fel.
Még sorolhatnám, de áttérnék inkább a zenére. Két számot is megosztanék a Nagyérdeművel, mivel zseniálisak. Az egyik egy svéd alkotás, ami egy Roger nevű madárról szól, aki játszani akart a kis barátaival, de egy Per nevű vadász lelőtte, mert éppen kedve szottyant madarat enni, a másik pedig egy norvég mű, ami nem szorul magyarázatra... :D
Igen. Eléggé szeretem a skandinávokat :)

A nap svéd szava: rolig: szórakoztató, vidám.

Fő a bátorság...

Lassan vége az első hétnek az egyetemen, most már elvileg látnom kéne, hogy is fog kinézni ez a tanév. Első sokkom az volt, hogy tudatosult bennem, hogy egyetlen tárgyam van, ami magyar nyelven fog futni, s ebből következik, hogy egyetlen magyar nyelven történő vizsgám lesz csak. Jó, ez, mondjuk, egy skandinavisztikán nem annyira nagy meglepetés, de kicsit nagyot tud azért koppanni, amikor úgy rendesen leesik az embernek.
Múlt héten visszaköltöztem a koleszba. Itt eddig minden a legnagyobb rendben van, eltekintve attól az apróságtól, hogy május óta nincsen lámpánk. Na, mindegy. A fél szoba új itt, Eliya szerencsére megmaradt, a másik két lány, akiknek remélem, egyszer majd lesz nevük, nagyon jó fejek, igazán jó kis szoba lettünk :)
A suli is okés. Végre tényleg sikerült letudni a minor-mizériát, a végeredmény pedig 1-0 az én javamra, szóval nincs minorom. Igen, tudom, én akartam, hogy legyen, csak aztán meggondoltam magam, nem erőszakoskodtam :D És nem győzöm áldani a sorsot, hogy végül is nincsen. Az órarendem amúgy egész lightos, alig van tárgyam és órám. Ami viszont van, az egyelőre para... Legalábbis annak tűnik. Az interskandináv kommunikáció eddig érdekesnek és izgalmasnak tűnik, s ez az állapot fent fog állni egészen az első idegen nyelvű forrásanyagig... A svédek jók, a nyugalom kicsiny szigeteinek ígérkeznek az évben. A lektorral olvasni fogunk különböző könyveket, s azokról és az íróikról tanulunk majd, az Őrangyallal pedig feladatozunk. A dán egyelőre fura... Írásban értem, szóval, szótárra egyelőre nem nagyon volt szükség, remélhetőleg egy darabig még nem is lesz, na de a hallásértés... az kemény dió. De a legrosszabb: a kiejtés. Valamelyik hangképző szervem kiszakadni készült az első két és negyed órás blokk után, de majd egyszer talán megszokom. A lektor viszont rendes, csak kicsit furcsa. Az lesz még az érdekes, hogy én csak tőle fogok dánul tanulni, magyar nyelvű tanárom nem lesz... De sebaj. Majdcsak lesz valahogy... A svéd leíró nyelvészetet még egyelőre nem dolgoztam fel, eddig ez a második az "ezektől félek a legjobban" - listán. Az első a svéd irodalom a Vadásszal, ami majd csak holnap lesz, de már most görcs áll a hasamba tőle a félelemtől :D Az Őrangyal ma megnyugtatott, hogy nem kell félni, ha nem értjük a dolgokat, hogy mindenki megérti, hogy csak egy éve tanulunk svédül, és hogy különben is, nyugodjunk meg, mindenbe bele fogunk jönni, sőt, a "nyári egyetem" nevű mézesmadzagot is elkezdte húzogatni előttünk. Rám természetesen mindentől a frász jött, de a végére arra jutottam, hogy pl. a leíró nyelvészet se lesz teljesen új, egyszer már vettünk ilyeneket, csak át kell konvertálni svédre, amibe majd belejövök, meg hát, klisé, de a sors nem ad olyan feladatot ránk, amit ne tudnánk teljesíteni. Szóval valamiért rám jött egy nyugi-roham, most meg vagyok győződve róla, hogy én is, mint előttem oly sokan, teljesíteni tudok mindent, csak egy picit össze kell szorítanom a fogaim. És különben is...
Majd emlékeztessen erre a bejegyzésre valaki pár hónap múlva, amikor majd nem tudok írni a félelemtől, mert vizsga előtt állok és nem tudok semmit se :D
De megyek, buzog bennem a tettvágy, de komolyan. Ki kell használni :P
És csak mert olyan hú, de jók vagyunk:

A nap svéd szava: lejon, -et: oroszlán

:)

"Mintha kicsit életvidámabb lennél... remélem, ehhez nekem is van némi közöm."

Egyedül Neked van :)

Vége van a nyárnak...

... hűvös szelek járnak. Egyesek ilyenkor rendesen megfáznak. *büszkeségtől dagadva önmagára mutogat* Hát igen, Vralla néni takonykórral kezdi a szeptembert. Reggelre/délelőttre programot szerveztem, de több okból sem vagyok most alkalmas itthonról elmenetelre, szóval, úgy döntöttem, létösszegzést tartok mindenki hatalmas örömére.
Tehát, mint említettem, itt van az ősz, itt van újra. Általános iskolával szemben lakom, és most hallom, ahogy visítoznak szünetben a gyerekek, sőt, ha nagyon akarnám, komplett negyedikes matekórákat végig tudnék hallgatni. Természetesen nem akarom. :D Fura, hogy ők már tegnap elkezdték. Egy kicsit elkezdett hiányozni az az időszak... Kis nyugis, békés, aranyos általános iskolás napok... Színezd ki a bohócot... Számold meg a katicabogarakat... Válogasd ki a magánhangzókat a kupacból... Awww, de szerettem elsős lenni!! *.*
Végeztem a melóval. Érdekes volt... nem is gondoltam volna. Egy hónap a kölykök között azért elég sok mindenről megváltoztatta a véleményemet. Érdekes volt látni, mifélék ők, és mifélék a gondozónénik. Az utolsó napomon már játszani is tudtam a gyerekekkel, nagyjából szót értettem velük, ők is jöttek már hozzám, végül mégis hozzám szoktak. Volt egy kedvenc kisfiúm, nevezzük M-nek. Hatalmas, gyönyörű szemei voltak, s nagyjából öt méteres szempillái. Kis magányos gyerek volt, sajnos esélyes, hogy nem egészséges szegényke. Nemigen játszott semmivel és senkivel, beszélni még nem tud, csak mutogat (a franc tudja, mire, ráadásul), de az utolsó héten már magától kereste a társaságom. Eléggé a szívemhez nőtt, őt fájt a leginkább otthagyni... Nem hiszem, hogy emlékszik majd rám, vagy hogy feltűnik neki, hogy nem vagyok ott, de én mindig emlékezni fogok rá. :) Rájöttem arra is, hogy nincs rossz gyerek. Persze van szófogadatlan, meg rosszcsont, de ebben a korban egy gyerek még nem lehet magától rossz... Igen, tudom, ez alapvetés, de nekem mégis kellett köztük egy hónap, hogy megértsem. A felnőttekről viszont sajnos nem változott a véleményem... Egyet-kettőt közülük is eléggé megkedveltem, de néhányat nagyon nem. Észrevettem, hogy némelyik egyszerűen beskatulyázza a gyerekeket, és onnantól kezdve nincs lehetőség változni. Ha szegény kisfiú kiborítja reggelinél a tejet, akkor rossz, ha nem bírja levenni magától a kiscipőt, akkor rossz, ha véletlenül neki megy valakinek, akkor rossz, ha valaki elveszi tőle a játékát, akkor is ő a rossz, ha megváltja huszonhétszer a világot, akkor is rossz. Ez kicsit lehangoló volt... Eddig is tudtam, de most már végleg kőbe merném vésni, hogy nem szeretnék gyerekekkel foglalkozni, legalábbis nem ilyen kicsikkel. Nem azért, mert nem édeskék, vagy valami, hanem mert egyrészt más gyerekét én nem tudom rendesen szeretni, márpedig ha nem szeretem őket, nincs értelme foglalkozni velük, másrészt pedig megrekednék ezen a szinten, hogy a gyerekeket etetgetni meg pelenkázni kell... Lesznek nekem saját gyerekeim, azokkal elég lesz ezeket végigjátszani, nem kell egy életen keresztül. És továbbra is tartom, hogy nincs türelmem ötezer kisgyerekhez egyszerre. Soha nem is lesz. Mindenesetre a melót igazán élveztem, a többi diákmelós lány is aranyos volt, úgyhogy nincs egy szavam se. Tapasztalatnak pedig tökéletes volt. :)
Nem is tudom, volt-e már ennyire eseménydús nyaram, mint ez a mostani, de szerintem nem. Ami csak tudott, megváltozott, és az a legérdekesebb, hogy egyrészt kábé fel is tudtam fogni, és egyáltalán nem is bántam. Nem önmagamat akarom fényezni, vagy bármi, de egy csomó mindenben én is változtam, és ennek eléggé örülök. Hm, egész kis büszke vagyok most magamra :D Emberek léptek ki az életemből, és főleg emberek léptek be az életembe... Eszméletlen sok új ismerősöm lett, és mindet igazán megkedveltem, ami tőlem szintén kicsit szokatlan :) A legfontosabb változás természetesen Faffy, akinek már most is rengeteg mindent köszönhetek. :) Nélküle ezredannyira sem lett volna jó ez a nyár :)
No jó, mivel még mindig nem mehetek ki, önszántamból tovább fogom venni a svéd tankönyvemet onnan, ahol abbahagytuk év végén. Hmmm...

A nap svéd szava: höst, -en, -ar: ősz

Egy nagyon értelmes bejegyzés

Most igazából csak úgy ok nélkül írok. Ücsörgök itt, süppedek a kis gondolataimba és próbálok értelmesen nézni ki a fejemből. Nem t'om, furán érzem magam.
Az "ezek történtek velem"- részt röviden össze tudom foglalni: lassan végzek a melóval, takarítottam, kéne svédezni, a minoros dologgal meg továbbra se haladtam előre, de most ott tartok, hogy nem is nagyon bánnám, ha nem jönne össze, valamint tegnap szemüvegesnél voltam, és öt év alatt semmit se romlott a szemem, ráadásul jobb is, mint amire emlékeztem, de azét kell új szemüveg, ami egy kicsit furán áll, mert szokatlan, sőt, rózsaszín. Nem, amúgy fekete, csak a szára rózsaszín. Meg is zakkannék, ha rózsaszín lenne a fejemen.... Ugye, mondtam, hogy rövid lesz?
Egyfolytában alszom, és semmihez sincs kedvem... Össze-vissza kalandoznak a gondolataim. Valahogy nem nagyon találom most a helyem. Nyűgös vagyok. Mindegy, Vralla vagyok, nem nyafogok. Vagy mi. Hahahahahaha.
Néha amúgy elgondolkodom, hogy miért éppen a Vralla nevet aggattam magamra oly önkényesen és kicsit elhamarkodottan, miért nem valami olyat, amihez könnyebb hűnek lenni. Na, mindegy. Minél nehezebb, annál jobb ^^ (Igen, Vrallát elkapta a gépszíj és most random hülyeségeket irkál, amik csak úgy az eszébe jutnak... MENEKÜLJETEK!!!)
Búcsúzóul következzék egy kép egy nagyon kellemes vacsoráról, hogy azért vidáman búcsúzzunk :) Ez ugyanis mindig fel tud dobni :)

 A nap svéd szava: årsdag, -en, -ar: évforduló

I ett förhållande med Faffy

Bizony, nagy dolgok történtek, mióta utoljára jelentkeztem :) Tényleg igaz az, hogy aki ráér, inkább csinálja a dolgokat, minthogy írjon róluk...De most tényleg annyi van, hogy csak na :D
Igazából napokra lebontva akartam írni, de eljutottam odáig, hogy azt már nem lehet megcsinálni. Sőt, nagyon már részletezni se tudok, mert akkor itt ülnénk jövő nyárig. Komolyan mondom, nem tudom, volt-e már ennyire eseménydús nyaram!
A kevésbé érdekes dolgokkal kezdeném.
A meló okés. Nyolctól kilencig a csoportban vagyok a kölykökkel. Nem sok mindent csinálhatok velük, rám van szólva, hogy csak mértékkel, mert hozzám fognak szokni a kicsik és sz@r lesz nekik, ha egy hónap múlva lelépek. (...?) Kilenckor lezúzunk az udvarra, ahol aztán elszabadulhat végre az az anarchia, amit a gondozónők oly tehetségesen elnyomtak a csoportban, mi pedig a többi diákmelós lánnyal ülünk a homokozóban és eleget teszünk a "süsd nekem ki ezt az elefántot!" - jellegű óhajoknak és sóhajoknak. Az amúgy egész kellemes. Fél tíz, tíz körül megérkeznek a takarító nénik, mi pedig csatlakozunk hozzájuk nagytakarítani, amíg a gyermeknép kint vagyon az udvaron. Szuper izgalmas dolgokat műveltünk: vasaltunk, napokig ablakot pucoltunk, ágyakat mostunk, port töröltünk, székeket mostunk, arra alkalmatlan eszközzel vakarásztuk a retket valami játékról, meg amit még csinálnunk kellett. Amúgy nem vészes, a többi lány jó fej, el tudunk dumálni :) Ez megy ebédig, aztán visszamegyünk a csoportba, segítünk előkészülni a kajához, majd amíg esznek, bevisszük az ágyakat, aztán a déli harangszóval adieu. A gondozónők többnyire aranyosak, sőt, néha a gyerekek is :D Vannak igazi kis rosszaságok, hisztikirálykisasszonyok, meg antiszoc, néma kisfiúk. De - és ez tőlem nagy szó - mindegyiket lehet valamiért szeretni :) Elvileg a héten befejeztük a nagytakarítást, a szünet után már megszakítás nélkül dekkolhatunk a homokozóban. Mindegy, egész élvezem :) Még a takarítás is elment, bár voltak olyan értelmes ötletek, hogy mossunk ablakot kint, esőben. Hasznos volt ám! De mindegy, a meló az meló. Örüljünk, hogy van.
A lengyel minorom valszeg bukta. I don't know, why. Jött egy levél a Neptunban, hogy elutasították a kérelmemet, de ott van a felvett szakirányok között. Tehát tippem sincs, mi van most. Nem baj, remélem, egyszer majd reagálnak az e-mailemre. Vagy nem.
Most pedig következzék valami egészen más. Csak mint a Monty Pythonban.
Ha már a cím "Kapcsolatban Faffyval", mesélnék erről a szép kis történetről :) Épp az előbb csekkoltam, hogy június elsején találkoztunk először. Őrület, de azóta valahogy piszkosul lelassult az idő!! Az idő lelassult, az események pedig brutálisan felgyorsultak. Minden és mindenki megváltozott, de rettenetesen! A világ fogta magát, a fejére állt, ugrált egy kicsit, hogy a dolgok még inkább összekuszálódjanak, aztán egy anime conon egy váratlan csók után lenyugodott, s minden úgy történt, ahogy történnie kellett volna már évekkel ezelőtt. Olyan ez az egész, mintha egész életünkben és minden eddigi életünkben ismertük és szerettük volna egymást. Egyszerűen annyi közös van bennünk, hogy lassan nem két ember vagyunk, hanem egy szétszakított. Komolyan nem éreztem még ilyet. Azt mondják, hogy ha egy menyasszony felpróbálja a tökéletes esküvői ruhát, az az elején megérzi. Én úgy gondolom, hogy ez nem csak esküvői ruhákkal működik :) Lányok, ha megtaláljátok azt a férfit, aki önmagatokért szeret, pontosan úgy, ahogy vagytok, mindennel együtt, amit ti hibának tartotok, na... szorosan fogjátok ám meg a kezét, mert ilyen csak egy van :) Tehát, a dolgok úgy történtek, ahogy rendjük és módjuk szerint kell egy távkapcsolatban: a legboldogabb nap után két hétig ohne találkozás. Még szerencse, hogy korábban megbeszéltük, hogy együtt megyünk a FEZENre. Szóval, fogtam magam, és a legelső munkanapom után buszra csüccsentem és három és fél óra múlva Tébányán voltam az én drága Barátommal. :) Minden idők legparásabb délutánja következett: a találkozás a Szülőkkel. Vralla hozta a formáját, kulturálatlanul szenvedett a késsel és a villával, próbált értelmesen kommunikálni, és habként erre a csodálatos tortára, mindeközben a könyökén folyt le a kovászos uborka leve. Eme épületes látvánnyal próbáltam én bevágódni Faffy szüleinél. Az igazi poén persze az, hogy ez sikerült is :D Szerencsére :) A próbáknak még nem volt ám itt vége, találkoztam még (mindenki ki fog röhögni, de muszáj, meg akarom őrizni mindenki inkognitóját, s néha nincs más választásom, mint magamtól kitalálni egy nevet... égő lesz, de ha lesz jobb ötlet, átírom... :D ) Ájronmennel, Faffy legjobb barátjával. Érdekes volt, őt is mintha mindig ismertem volna :) Be lettem mutatva a Keresztanyának és a Pótcsaládnak, mindenki eszméletlenül jó fej és kedves volt! :) A Pótcsaládot egyszerűen imádom :D Komolyan :D A FEZEN is jó volt!! A sátrunk elsőre megállt. :D Amorphisra is el akartunk menni, de úgy döntöttünk, hogy azon a bizonyos videómegosztó oldalon jobban tetszett, mint élőben. Számomra mondjuk így is élmény volt, mert azért egy tömegben lenni egy rakás metalheaddel, akik szíve egyszerre ver a lábdobbal, ördögvilláik együtt meredeznek az ég felé, s mindegyikük lelke együtt szárnyal a szólókkal... huhh :D Az egy király dolog :D Mindegy, Faffyval úgy döntöttünk, inkább keresünk kaját és árnyékot. Elindultunk felfedezni a kajakínálatot, s valami olyanra bukkantunk, amitől azon nyomban visítozni kezdtem örömömben: egy kebabosnál török pizzára leltem!!! Mindössze 9-10 éve kerestem, de Magyarországon még egyszer se találtam. Természetesen éltem is a lehetőséggel, Faffy pedig bizalmat szavazott az ismeretlennek és Ő is evett egyet. Kb. ugyanolyan finom volt, mint az emlékeimben :) Faffynak is ízlett szerencsére :) Elmajszolgattuk egy teherautó árnyékában, majd elmentünk sört venni a várva várt Deep Purple-re. Az időnk nem volt sok, az ember viszont igen. Vralla ismét alkotott, rájöttem, hogyan kell egy fesztiválon relatív hamar sörhöz jutni ;) Pont visszaértünk a kezdésre. Nem a tömegben heringeskedtünk, hanem egy kordon mögött találtunk helyet, ahonnan jobban is láttunk mindent. A koncert jó volt, bár engem annyira nem hatott meg, nem vagyok egy DP-fan. Faffy lelkesedése viszont mindent megért :) Végigcsacsogta mellettem a koncertet, teljesen be volt zsongva :) Igen, nekem ez tetszett a legjobban a FEZENen :) Nem nagyon kellett búcsúznunk, megbeszéltük, hogy jövő hétvégén Ő jön le hozzánk. Kicsit elhamarkodott ötletnek tűnhetett 3 hét után hazavinni.. De egyikünk se bánta meg :) Pénteken ott várt rám a bölcsi előtt. :) Szegényem kicsit be volt gazolva, de minden rendben ment, mindenki megkedvelte Őt :) Én pedig büszke vagyok, hogy az enyém ^^
És csak mivel megszerettem:

A nap svéd szava: förhållande, -t: kapcsolat :)

Vralla vagyok

Mármint... tényleg! :O

Segítsetek!!

Kedves Mindenki, aki erre jár!!

Faffy felhívta a figyelmem némi problémára: nem tud kommentelni. Illetve tud, de egy perc múlva eltűnik, amit ír. Egyszer-egyszer megmarad, amúgy meg többször nem. Ha én reagálok még abban a másfél percben, amiben ott van, akkor is eltűnik, csak a válaszom marad meg. Szóval, kettő darab kérésem volna:
1. Aki tudja, mi lehet a probléma, sikítson. Mailben megkapom a kommenteket, szóval el tudom olvasni.
2. MINDENKI, de komolyan, mindenki, aki erre téved, írjon 1 kommentet ez alá. Ha csak random végighúzzátok az ujjatokat a billen, az is jó, csak valami legyen. Reagálok rá, és kérek mindenkit, hogy próbáljon meg válaszolni a válaszomra. Ha lehet. Meg kéne tudni, mi a baj :/

Nagyon szépen köszönöm!! :)

Egy hete

Mondtam már, hogy nagyon, de nagyon szeretem a fura free hugosokat, a kinyúlt hajgumikat, a nagy tereket, ahol lehet ovisok módjára futkározni, az animeconokat, az okostelókat, amikkel nem lehet önmagunkat fényképezni, a japán zászlót, a pengetőket, az ajándékba kapott könyveket, a puccos hoteleket, ahol nem látják szívesen a sima földi halandókat, a méregdrága narancslevet, a kiürült poharakat, a GPS-eket, amik nem működnek, a hangosan bömbölő zenét, a sárgabarackot, azt, hogy ha nincs pad, akkor elüldögélhetünk a földön is, a bokorban telefonáló rohamosztagosokat, azt, hogy csikis vagyok, és azt, hogy az ember ott érzi jól magát, ahol csak akarja? :)

Csak mert ezeket nagyon szeretem.

Őt pedig annál is jobban :)

A legkevésbé sem kékek...

... de ha beléjük nézek, látom a lelkét.

És imádom őket.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen velem megtörténhet :)

Még mindig háttal áll...

Vralla még mindig háttal áll. Ki tudja, meddig, lehet, hamarost megfordul.

Most viszont elcsendesedik egy kis időre, időre és magányra van szüksége. Úgyhogy, aki rólam/tőlem akar olvasni, jobb híján a régieket tudja újra elővenni.

Majd ha lejárt az önmagam által magamra rótt kényszercsend, jelentkezem.

Minden jót addig mindenkinek!

V.

Régi dolgok

Rájöttem, hogy ha a nyáron blogolni akarok, kénytelen leszek időnként csak úgy írni, mivel annyira sok dolog nemigen fog történni velem. Ám senkit sem akarok olvasnivaló nélkül hagyni, haha.
Továbbra is munka nélkül dekkolok itthon, bár volt olyan nap, hogy háromszor is érkezett hírlevél valamelyik diákmunkás oldaltól - ismeretlen okokból elküldték háromszor ugyanazokat az ajánlatokat. Természetesen mifelénk semmi. Kaptam egy másikat is, itthonról végezhető, napi 4 órás skype-os melót ajánlottak, de egyrészt furán nézett ki az oldal, másrészt az sem hozta meg a bizalmamat, hogy sok pénzt ígértek, ám nem mondták el, hogy ez mennyi, valamint azt sem, hogy mit is kéne csinálni. A jelenlegi tervek szerint csak akkor jelentkezem, ha minden kötél szakad. Akartam a könyvtárban is melót kérni magamnak, ott még szívesen is dolgoznék, de természetesen mi vagyunk a világon az egyetlen olyan település, ahol nyáron, amikor az emberek rá is érnének olvasni, a könyvtár egy hónapig zárva tart. Leltároznak. Ami azért is gáz, mert abban például tényleg szívesen segítettem volna. A tecsóban is volna munka, arra jelentkezem is, amint szerválok egészségügyi kiskönyvet. De erről majd úgyis beszámolok majd. Addig meg mindenki drukkoljon, hogy sikerüljön is :)
Ma megvolt a szokásos családi ebéd, utána pedig a nagyszülőlátogatás. Apai nagyszüleimnél épp ott nyaraltak (illetve még mindig nyaralnak) az unokahúgaim. Meglepően jól el tudtam velük beszélgetni, bár kicsit unfairnek tartom, hogy a fiatalabbik is csak hatodikba készül, mégis le kell hajolnia, ha puszit akar adni nekem, a 20 éves vén szamárnak. A 15 éves nővéréről meg ne is beszéljünk... Langaléta két teremtés, az biztos. :) Érdekes látni, hogy azok a kis izgő-mozgó lánykák hogy nőnek fel. Mindkettő már tervekkel néz a következő tanév elébe. Az ő év végi bizonyítványuk emlegetésére kereste elő a mamám a saját és a papám bizonyítványait. Igazán izgalmas volt nézegetni, mi mindent kellett az általános iskolásoknak tanulni a 40-es és az 50-es években! Írás, olvasás, fogalmazás, beszélgetés, környezet-és lakóhelyismeret, számolás és mérés, állattan, növénytan, embertan, kézimunka, hit- és erkölcstan, magyar történelem, és a szokásos fizika, kémia, tesi, orosz. Engem egy kicsit sokkolt, hogy az írásképet is osztályozták (a jegyei alapján mamám sem mindig örülhetett neki). Volt egy vagy két olyan tanév is, amikor 7 osztályzat létezett, az elégséges azt hiszem, a hármas volt, a jó pedig az ötös. Aztán jeles és kiváló. A bizonyítvány első oldalán volt egy kis táblázat, hogy melyik jegy milyen értékelést jelent - a maihoz képest kész kis mértékváltás volt :) Az egyik, katolikus elemi iskolás bizonyítványban megtaláltam a katolikus elemi iskolás gyermekek életrendjét. Végigolvastam, hát, voltak ám ott is szabályok! Csendben, kettesével elhagyni az iskolát tanítás után, szekerekre, kocsikra nem felugrálni, otthonról megfürödve, fésülten, rendben elindulni olyan időben, hogy a nebuló ne késsen el, a tanítás kezdetéig csendben a helyén ülve olvasgathatja a leckéjét, tanárainak minden kérésének eleget tesz, nem jár se kocsmába se táncmulatságba, helyette tanul vagy játszik, mert az építi a lelket, valamint nem iszik alkoholt s nem dohányzik, mert azok mérgek, melyek nemcsak a testet, hanem a lelket is mérgezik. És ez csak néhány a két oldalnyiból. Egy kicsit ilyenkor mindig rájövök, hogy szívesen élnék abban a korban. De mindig eszembe jut a második világháború, és beérem a régi bizonyítványok és a nagyszüleim csodálgatásával, amik/akik szerencsére mind épségben túlélték azt a kort, s most arról mesélnek az összegyűlt unokáknak... :)

Mi a...?

Ok, azt hittem, kialszom magam, de mintha nem történt volna meg. Pedig aludtam én, aludtam ám, még álmodtam is, bizony! Farkastámadással meg emberekkel. De megmaradt az a rémes hangulatom, amit tegnap este kaptam el. Illetve nem rémes, csak megint ott tartok, hogy fogalmam sincs, mi van az emberekkel mostanában. Arról se, hogy velem mi van, de az már lassan nem fog érdekelni, fel fogom adni. Mindenki hirtelen beszélni kezdett. És fogalmam sincs, hogy miért. Arról sincs, hogy miért mond mindenki mást. Megint kapkodhatom a fejem, ha fel akarom fogni. Tudom, a vége úgyis az lesz, hogy minden ugyanúgy fog menni tovább, de most így hirtelen nem vágom, mi van. Egy-két dolog a helyére kerül, egy-kettő viszont fogja, és odébb dodzsemezi ezeket.
Emberek, ti élvezitek, hogy nem értem, miről beszéltek nekem?! Haha, örülök. Én annyira nem.
De most komolyan: mi ez a nagy őszinteségroham mindenkiben?!

Nem kell engem félteni...

De. Valóban kell.

Mindegy.

Csak egyre válaszoljatok: mi a fene van most?! Miért kezdett el hirtelen mindenki össze-vissza beszélni nekem?!

Most inkább megyek és végigjárom az összes létező helyet a városban, ahol könyvet lehet kapni. Egyrészt akarok nyelvkönyveket nézni, másrészt nyálat akarok csorgatni, pénzem ugyanis nincs.

Csoki

Undorító hájas disznó leszek, de az elkövetkezendő napokban mást úgyse fog bevenni a gyomrom... Juhú... Mert az élet olyan iszonyúan, de rohadtul és >&@{#-ul szép.

Nem, valóban nem az.

1849

Csütörtök reggel korán keltem, egészen pontosan hat órakor. Egy óra múlva aztán indultunk is apával Pestre, hogy fél kilenc és kilenc között (ahogy előző este megbeszéljük) a Keletinél legyek. Én érkeztem elsőnek. Zsófi volt a második, a fiúkra pedig még várni kellett egy kicsit. Végül megérkezett Geldar és Faffy (kész szerencse, hogy nem kell a névadással szenvednem, mindenkinek van már sajátja az inkognitóját megőrzendő :D Még Zsófira kéne valamit kitalálnom...), utóbbival addig 11,5 (asszem, ebben egyeztünk meg) percet töltöttem el összesen, szóval gyakorlatilag akkor ismertem meg. Tehát, a kocsi begördült a parkolóba, aztán indulhattunk is Erdélybe!! :)
Az út jól telt. Megálltunk ebédelni (némi zsemle) a Tiszánál, tök jó volt, sose voltam még ott. Tényleg szőke! :) Békéscsabán felvettük Marcit (akit Sheldonként emlegetnék most, ha maradt volna a fizika szakon, de végül nem, szóval Marci marad). Az anyukája készített nekünk valami zöldbabos-tésztás kaját, isteni finom volt! Miután megkajáltunk, immár öten indultunk tovább. Érdekes volt, hogy amint átértünk a határon, egyből tehén volt az út közepén :D  Utána még többször is megálltunk, ültünk vonatok tetején, besétáltunk a Köves-Körösbe, ilyesmik. Egyszer megálltunk (még Magyarországon) egy Tesconál, hogy ne az út mellett hívjon a természet (ez de sz@rul hangzik – meg már megint zárójelezek… :D). Faffy stílusosan leparkolt, csikorgó kerekekkel, majd mikor kiszálltunk, megjelent az őslakosság. Odajött hozzánk egy nő, kezével takarta a száját – később megmagyarázta, hogy azért, mert otthon felejtette a fogait -, és próbálta meggyőzni Faffyt, hogy ez így nem igazán megfelelő vezetési stílus, majd felhívta figyelmét a veszélyekre. Természetesen nem ezekkel a szavakkal. Felbátorodtak a bácsik is, és azt a rövid utat a bejáratig kikövezték nekünk „bölcsességgel”. Persze süket fülekre találtak, de azért vicces volt :D Azt a települést nem szerettük meg, pláne úgy, hogy a hipermarket olyan picike volt, hogy egy szerencsétlen mosdó sem volt benne. Nem volt egy sikeres akció :D Az úton amúgy minden rendben volt, mint legkisebb, én ültem hátul középen, aminek a szerpentinen láttam először és utoljára némi kárát. Mert a rally az ugye rally. :) De hamar megérkeztünk. A falu nevét pontosan nem tudom, de annyira nem is hiszem, hogy lényeges volna, azon kívül, hogy a táj eszméletlen volt, más nemigen volt ott – sőt. A falu végében vertünk tábort ott, ahol a helyiek a teheneiket, lovaikat meg a birkáikat legeltették. Este sátrat vertünk, tábortüzet gyújtottunk, felmentünk a szemben lévő dombra, ahol szerencsére elcsíptük a naplementét és az első csillagot – igazán gyönyörű volt. Valamit eszegettünk vacsorára, beszélgettünk, melegedtünk a tűz körül. Miután minden mesterséges fény elolt, felnéztünk az égre. Egyszerűen káprázatos volt! Ott, a világ végén, a végtelen ég alatt a milliónyi szikrázó csillagot bámulni… nem is tudom, mihez hasonlítsam! Egyből megtaláltam a nagy göncölt, amire büszke voltam, Geldar továbbiakat is felismert, én pedig újakat hoztam létre. Éjjel alig tudtunk aludni, annyira hideg volt – 1000 méter azért mégiscsak 1000 méter. Pizsama, pulóver, kabát és takaró volt rajtam, mégis csak akkor tudtam elaludni, mikor a napsugarak már melengetni kezdtek. Akkor se sokat, mert a helyiek az első napsugárral hajtották ki a sátraink közé a bocikat reggelizni. Úgyhogy mindenki fáradt volt, még Faffy is küzdött a hideggel, pedig ő úgy döntött, inkább a kocsiban éjszakázik, ahol fűteni is tudott. Egy kis reggeli után végül útnak indultunk a kitűzött cél, a Nagy-Bihar csúcsa felé. Rögtön utunk elején csatlakozott hozzánk egy kis fekete-fehér kutya, aki majdnem végig velünk tartott, s akit későbbi, nagy barátságuk során Faffy Sancheznek keresztelt el. A kutyus nagyon ismerte az erdőt és a hegyeket! Amúgy elég kis aranyos volt, nagyon tetszett, ahogy lobogtak a kis fülecskéi, mikor szaladt ^^ A túra eleje halál volt, vagy 20 percig meredeken mentünk a hatalmas köveken. Kemény volt… de a kilátás, ami a hegyen várt, bőven megérte! Le is ültünk egy kicsinyég, pihentettük megkínzott tagjainkat és ettünk. Választottunk magunknak fát a tájban, megnéztük, honnan is indultunk, valamint megpillantottuk a Nagy-Bihar még igencsak távoli csúcsát. Szerencsénkre halálos emelkedő már nem volt több. Borókák között meneteltünk egy darabig. Elcseverésztünk út közben, majd szép lassan szétszakadoztunk. Faffy és Sanchez bőven mindenki előtt, középen Geldar és Marci, és tőlük kicsit lemaradva Zsófi és én. Ekkor kezdett valahol a távolban dörögni az ég. Ahogy haladtunk, egyre közelebb és közelebb ért hozzánk az a bizonyos felhő, végül teljesen körülölelt minket, az eső pedig teljes erőből szakadni kezdett. Tiszta szerencse volt, hogy reggel az utolsó pillanatban mégis betettem a hátizsákomba az esőkabátot! Állítólag úgy néztem ki benne, mint egy román öregasszony. Szerintem meg úgy, mint egy madárijesztő, akit áthúztak valami színesen. De nem foglalkoztam vele, vízálló volt, és kész :D Ennek ellenére csurom víz voltam alatta is, a hajamból csöpögött a víz, a szemüvegemen meg egy idő után nem láttam keresztül. Marci valahogy lemaradt, én meg valahogy begyorsultam, szóval utolértem Geldart, de semmit se láttam belőle a felhő meg a vizes/párás szemüvegem miatt. Nemsokára Faffyt is beértük, addigra elállt az eső és valamit már látni is lehetett (no meg végre le lehetett  venni az esőkabátot… pedig nem lett volna érdemes). Sanchezt közben elvesztettük, a kis blöki lelépett, amint esni kezdett, pedig tényleg nem volt sok a csúcsig. Ez után Faffyval ketten törtünk bőven előre, közben pedig jól elbeszélgettünk, aminek nagyon örültem. Kiderült, hogy vannak hasonló élményeink és hogy pár közös dolgunk is van! :) A csúcs előtt pár méterrel azonban megtorpanni kényszerültünk, két kutya feküdt egész vészjóslóan előttünk. Őrkutyák, mondta ő. Mivel mindketten félünk a kutyáktól, megvártuk Geldart, aki meghozta a bátorságunkat felmenni. Odafönt először leráztuk az ebeket, majd leültünk egy kőkerítésre enni. És Vralla eddigi élete legmagasabb pontján, 1849 méteren papírból rakosgatott szalámit egy zsemlébe. :) Ettünk egy kis püspökkenyeret is – a mamám adott egy rúddal, mikor megtudta, hogy Erdélybe jövök, a drágámat mindenki nagy szeretettel emlegette utána, a süti egyáltalán nem megdöbbentő sikert aratott. A kilátást annyira nem tudtuk megcsodálni a fránya felhők miatt, de így is sikerült pár lélegzetelállító fotót csinálni – no, nem nekem, az én telóm úgy döntött, lemerül, egyet tudtam csak készíteni, de szerencsére rengeteget kaptam :) Egy darabig nézelődtünk, pihengettünk, majd úgy döntöttünk, eljött az idő visszafordulni,ugyanis legtöbbünk csurom vizes volt, a szél pedig nem volt ránk tekintettel. A visszaúton sajnos eléggé lemaradtam és gyakorlatilag majdnem végig egyedül mentem. Az eső időnként újra rákezdett, általában akkor, amikor úgy ítéltem, nem kell már az esőkabát, és naivan elcsomagoltam. Az ég szép lassan kitisztult, a felhők eltünedeztek, így ismét kapkodhattam a fejem jobbra-balra, hogy le ne maradjak valami csodáról (mert bizony volt belőle bőven). Egy kicsit viszont unatkoztam egyedül, énekelgetéssel szórakoztattam magam, hála Istennek mindenki hallótávolságon kívül volt (legalábbis nagyon remélem). Azon a csúcson, ahol fákat választottunk magunknak, végül utolértem Marcit. Megvártuk Geldart és Zsófit, Faffy akkor már szerintem bőven a táborban járt. Együtt vágtunk neki az utolsó szakasznak, azoknak a bizonyos köveknek. Egy kicsit izgalmasabb volt lefelé, ráadásul eső után, de egész gyorsan túl voltunk rajta. Amikor visszaértünk a faluba, nagy erőkkel nekiláttunk kaját keresni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Legalább fél tucat kürtős kalácsos bódét találtunk, de persze egyik sem volt nyitva. Végül egy helyi bácsi (vagy néni volt?) elirányított minket egy (erős túlzással) élelmiszerbolthoz. Volt ott pár rúd szalámi, némi konzerv, paradicsom, krumpli, kis víz és rengeteg sör. Sört vettünk. :D Nem cuccoltunk le, kocsival (mert Faffy eljött elénk az út végéhez) elmentünk pizzát keresni. Térdig sarasan, fáradtan, de legalább volt 2,5 liter sörünk! Azt hiszem, három vagy négy falut (vagy az ugyanaz a falu volt…?) utaztunk, mire találtunk pizzát. Zsófival minden lehetséges helyre bementünk megkérdezni, van-e, de mindenhonnan elküldtek. Nem tudom, tényleg nem volt-e nekik, vagy csak ránk néztek, és úgy döntöttek, hogy ezeket a saras külföldieket inkább nem eresztik be :D A kedvenc beszélgetésemet az egyik étteremszerűből leírnám, égő volt:
- Do you speak English?
- No.
-French?
- No.
-Deutsch?
- No.
- Svensk?
- No.
- Norsk?
- No.
- Ok… Pizza?
- Nincs.
Áááááááááá :D Amikor kiléptünk az ajtón, kiderült, hogy MINDENKI, aki ott volt, magyar. Marcinak ekkor támadt az a korszakalkotó ötlete, hogy tán tőlük kérdezzük meg, hol szerezhetünk pizzát magunknak – s láss csodát: elmondták. Meg is találtuk a helyet. Ismét Zsófival bementünk kiactivityzni, van-e pizza. Volt. Vicces volt, az étlapon a rengeteg kaja között csak egy sor volt, ami érdekes volt, annyi volt ott: Pizza, 14 lej. Igen ám, de milyen az a pizza? Próbálkoztunk kideríteni, milyen, a nő, akit faggattunk, pedig próbálkozott megérteni, mi bajunk van. Egyszer csak felderült az arca, ujjával mutatta, hogy rögtön jön, visszavonult a konyhába, majd visszatért egy üres tányérral. Aranyos volt, s bár nem ez volt a kérdés, nem bántuk, hogy megtudtuk, hogy nagyjából mekkora is az a bizonyos pizza (amúgy szerintem jóval kisebb volt). Ekkor megérkezett a mi megmentőnk: egy fickó, aki beszélt angolul. Megtudtuk, mi van a pizzán, majd kimentünk szólni a fiúknak. Azt az utasítást kaptuk, hogy amíg ők elszívnak egy cigit (és sajnos megisszák a sört), rendeljünk kettőt, majd felezgetünk. Marci immár velünk tartott. Szóval, visszamentünk, és relatív egyszerűen rendeltünk két pizzát. Leültünk a legnagyobb asztalhoz, s Zsófinak és nekem kedvesen megterített a néni. Számolgattunk, rájöttünk, hogy bizony mindenki farkaséhes, tán nem lesz elég két pizza. Úgy döntöttünk, egy harmadik is simán el fog fogyni. Marci volt a legbátrabb, bekopogott a konyhára, s nagy nehezen rendelt még egyet. A hölgy megterített neki is. Geldar és Faffy végül megérkeztek. Örültek a harmadik pizzának, de annak nem, hogy csak három tányér volt. Ezt mi már nem vállaltuk, csak röhögtünk magunkban, hogy szegény vendéglátóinknak mekkora fejtörést tudunk okozni. Faffy volt a legbátrabb. Ő is bekopogott a konyhába, és megpróbálta kézzel-lábbal elmagyarázni, hogy kéne még két tányér. Jó, nem kézzel-lábban, szemléltetésként elvitte az egyik tányért, amin már ott várakozott a pizza. El kellett magyarázni, hogy nem pizzából kell még kettő, hanem tányérból. Mi már könnyeztünk a röhögéstől az asztalnál, Faffy pedig próbálkozott, a nő meg pláne. Valamit magyarázott románul, Faffy meg határozottan bólogatott rá, pedig nemigen vágta, mi van, csak bólogatott („Ja… ja… ja… ja, asszem… ja, ja…” XD Istenem, annyira vicces volt!) A nő visszavonult a konyhába, majd kiküldött egy srácot, aki beszélt angolul, és végre a fiúk is megkapták a tányérjaikat. Egy darabig minden rendben ment, megettünk mindent. Csakhogy nem laktunk jól (ugye, hogy nem volt olyan nagy az a pizza, mint a tányér…? -.-”), rendeljünk még egyet. Ezt nekem kellett volna intézni, de nem sok kedvem volt hozzá, ráadásul belül ültem, még ki is kellett volna kecmeregnem onnan, hogy eljussak a konyháig. Ekkor a megmentő ismét belépett az ajtón: ugyanaz a fickó, aki megérdeklődte nekünk, mi van a pizzán. Kicsit udvariatlan módon megkértem, hogy rendeljen már még egy pizzát, ha lehet. Megtette. Míg várakoztunk, Zsófi és Marci is megéheztek, ők is el akartak felezni egyet. Marci szólt, hogy kéne még egy, de akkora kavarodás lett belőle, hogy végül nem kaptuk meg az ötödik pizzát, a nő viszont elénk tette a számlát, hogy ne is tudjunk többet találgatni. Azon gondolkodtunk, hogy már csak azzal tudnánk jobban belopni magunkat a szívükbe, ha bemennénk a mosdóba, és kihasználnánk, hogy végre rendes körülmények vannak a tisztálkodásra... :D De nem tettük, ehelyett fizettünk, s miközben a kocsi felé baktattunk, megállapítottuk, hogy biztosan szeretettel várnak minket vissza oda. :D Tanulság: nem egyszerű a semmi közepén kaját találni, de nagyon jót szórakoztunk magunkon, főleg úgy, hogy mindenki éhgyomorra ivott, még ha nem is sokat. A táborban ismét tüzet gyújtottunk, ami kicsit problémásabb volt, mert ugye megáztak kissé a fák, amiket előző este gyűjtöttünk. Előtte Zsófival és Geldarral megint felmásztunk a dombra, hogy ne fagyjunk agyon ültünkben. Most nem volt naplemente, de a kilátást se bántuk. A tűz körül ülve jót beszélgettünk, majd aludni tértünk. Ez az éjszaka hidegebb volt, ráadásul a pulóverem még a sátorra terítve száradt, így egy réteggel kevesebbet tudtam csak felvenni. Éjjel hallottam, ahogy Faffy fűt a kocsiban. Megfordult a fejemben, hogy kimegyek hozzá melegedni, de arra jutottam, hogy mire odaérnék, agyonfagynék, szóval tovább kínlódtam a sátorban. Reggelre megint irgalmatlan meleg lett. Szerencsére azért így is többet tudtam aludni, fárasztó volt az a kirándulás azért. Igen, egy mondatban két azért. Na, mindegy. Reggel Faffy és Geldar vízért mentek a távolabbi forráshoz, ugyanis Faffy ivott a közelebbiből és elég sokáig szenvedett tőle. Sokáig távol voltak, utána pedig reggeliztünk, előkerültek olyan rejtett tartalékok, mint pástétom vagy fél kilós kenyér. Úgy döntöttünk, nem maradunk még egy éjszakát, hát tábort bontottunk, és délelőtt nem tudom, hány óra tájban nekiindultunk a következő célnak, ami útba esett hazafelé. A Rozsdás-szakadékot akartuk megnézni. Fel is mentünk hozzá, de sajnos túl sok déja vu volt benne: a meredek, köves út, elsőként. Ez szerencsére nem volt annyira durva, mint a tegnapi. Utána kis tisztáska, s a szakadék. Hogy mondjam kifejezőn…? Úh… fantasztikus volt! Ijesztő és gyönyörű. ^^ Ott is elidőztünk egy rövidke ideig, köveket hajigáltunk bele, s figyeltünk, halljuk-e őket földet érni (általában nem). Majd ismét – szakadni kezdett az eső. Lefelé végig ömlő esőben mentünk, eléggé rákezdett, de amint beültünk a kocsiba (ugye, Murphy…?) elállt. Úgy döntöttünk, ilyen időben nem látogatunk meg több csodát, és tényleg hazafelé vettük az irányt. Még egyszer megálltunk egy boltnál valamint megint a Körösnél, majd letettük otthon Marcit (ezúttal az apukája főzött nekünk valami finomat – ez úton is hálásan köszönjük!! :) ). Ceglédnél ismét hatalmas esőt kaptunk, úgy tűnt, nem érem el a nyolcas buszt, pedig király lett volna, mert háromnegyed tízkor ment volna a következő. Ám Faffy hősiesen nyomta a pedált, Geldar pedig zseniálisan navigált, így bőven elértem a buszt – ami, meglepetééés: 20:30-kor indult… :D Végül mindenki szerencsésen hazaért.
Nem nagyon tudom, hogy itt van-e értelme megköszönni Geldarnak, Faffynak, Zsófinak és Marcinak ezt az egészet, de én megteszem. Iszonyúan jól éreztem magam, mint ahogy remélhetőleg mindenki más is, és olyan gyönyörűségeket láttam, amilyeneket eddig még soha. Az pedig csak a hab a tortán, hogy új barátokat is szereztem, ami miatt pláne úgy érzem, hogy nagy hibát követtem volna el, ha nem megyek el :)

Most pedig néhány kép, csak hogy mindenki lássa, amit mi :)

                                                                      A Köves-Körös

                                                                                Fel!

                                                                Marcival, bőven a cél előtt

                                                          Oda mentünk, ahol a torony van

                                                                                 ^^

                                                               Ugye, hogy hihetetlen? *.*

                                                                  Faffyval a szakadéknál

                                                          Bizony, ők kajáltak körülöttünk

                                                                             Sanchez

Hivatali kaland

Úgy döntöttem, keresek magamnak valami nyári melót. Úgy egy hónapja küldtem be önéletrajzot egy céghez, akik közölték anyával, hogy tetszett nekik, amit láttak, ugyanakkor engem nem értesítettek semmiről. Ma egy hete kezdenem kellett volna, szóval elhatároztam, hogy keresek mást. Azt mondták, ennek első lépése az, hogy fogom magam és bemegyek a munkaügyi hivatalba, és elmondom, hogy mit akarok. Tehát, ma reggel nagy reményekkel néztem meg a neten, hogy mikor is van nyitva az a bizonyos hivatal, majd a hajam is égnek állt, mikor láttam, hogy bizony már csak két órám van. Villámgyorsan hajat mostam hát, elővarázsoltam az adóspapíromat, felvérteztem magam magabiztossággal (hogy ne legyen hiábavaló a belém fektetett bizalom), és nekiindultam. Út közben próbáltam meggyőzni magam, hogy király vagyok, csak mosolyogjak, minden rendben lesz, ehhez a kalandhoz se kellhet több, mint a matek érettségihez, és valahogy azt is megcsináltam. Igen, "tinilányként" még féltem a nagy hivatali dolgoktól. Nem nagyon, csak egy kicsit. Szóval, Vralla magabiztos volt, és egész jól is nézett ki (abból gondolom, hogy meg-megfordultak utánam az utcán, nem ám egóból). Magabiztosan elsétált az épületig, amiről úgy tudta, hogy az a munkaügyi hivatal, magabiztosan elolvasta a táblát rajta és magabiztosan nem látott rajta semmi ilyet, de azért magabiztosan ment tovább. Kapu, kis ösvényke, csúnya betonlépcső, még csúnyább ajtó. És Vralla magabiztosan benyitott. Egy kicsit gyanúsan sok volt az idős ember, valamint anya első lépésnek javasolt "menj oda a pulthoz és mondd el, mit akarsz" se tűnt megvalósíthatónak, mivel nem volt pult. Egy biztonsági őrnek tűnő férfi pár méterre ücsörgött egy asztalnál, megkérdezte, mit akarok, én meg úgy ítéltem, hogy ha nincs pult, akkor megteszi ez a fickó is, magabiztosan közöltem, hogy nyári diákmunkára jöttem jelentkezni, mire megkaptam a felvilágosítást, hogy ez a nyugdíjközpont, vagy mi. Hogy mondjam szépen...? Vralla nem volt többé magabiztos. A pasi és egy másik, aki mellette állt, alig bírták visszafogni a röhögést, miközben elmondták, hogy "eggyel lejjebb" van a munkaügyi hivatal. Próbáltam kedvesen mosolyogva megköszönni az infót, és inkább kimentem. Eggyel lejjebb megtaláltam a tüdőgondozót, de oda nem mentem be, helyette felhívtam anyát közölni vele, hogy még nincs melóm, de majdnem lett nyugdíjam. Ő nem próbálta visszatartani a nevetést. Megkérdeztem, mit jelent az "eggyel lejjebb", mire anya felvilágosított, és végre megtaláltam a munkaügyi hivatalt. Szép, nagy betűkkel volt ráírva. Minden mindegy alapon benyitottam, megtaláltam azt a bizonyos pultot és elmondtam a mögötte ülő leányzónak, mi járatban vagyok. Kedves és segítőkész volt, még mosolygott is, majd adott egy sorszámot, a 114-est. Ültem, vártam. A sorszámon az ügyintéző neve mellett egész szép női név állt, ez megnyugtatott, gondoltam, biztos kedves lesz. Pár perc múlva csilingelt is az a cucc, hogy mehetek a nyolcas asztalhoz. Bementem egy hatalmas ajtón, alig értem föl a kilincsét (ez mondjuk nem az ajtó baja), és megláttam azt a bizonyos nőt. Kedvesnek tűnik, minden oké. Leültem, mosolyogtam, bemutatkoztam, és közöltem, hogy nyári diákmunkát szeretnék. Ebben én nem tudok segíteni Önnek. Are you serious?! Akkor mi a frászért irányított ide a csaj odakint? Mindegy, ücsörögtem tovább, hogy valamiért csak itt kell lennem. A nő az asztal fontosabb oldalán látta, hogy nem fogok tágítani, azt mondta, akkor hát regisztrál engem. Tedd azt. Játszottunk kis kérdezz-feleleket, és csak kicsit volt lekezelő, mikor a végzettségeimről és az előző munkahelyeimről (nincsenek) kérdezett. Aztán nyomtató, pecsét egy-kettő-három-négymillió, aláírás itt és ott, és végeztünk. Nem teljesen voltam elégedett, kedvesen és udvariasan rákérdeztem, mi a következő lépés, mit tegyek most, ő biztos tudja, mint munkaügyis. Amit akar. Menjen, keressen munkát! Meglepő válasz volt, ugyanis majdnem elindultam agyaggalambot lőni... -.-" Több segítséget nem tudtam kicsikarni a hölgyeményből, szóval távoztam a helyszínről. Anya azt mondta, utánajár valami ismerősénél, hogy hogyan tudnám megvalósítani ezt a remek tanácsot, mert úgy látszik, hogy az előző infó nem volt túl használható. Vagy az is lehet, hogy csak én értelmeztem ezeket félre.
De mindegy. Akkor is találok magamnak valami melót! Túl sok mindenhez kéne némi zseton, amit a nyáron szeretnék csinálni...