Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy kis koboldleány, egyedül a nagyvilágban. Nem értette, miért magányoskodik, míg egy szép napon találkozott Kobold úrral, aki szintén nem értette, miért ilyen a világ. Hamarosan szerelem gyúlt köztük, s a koboldleányból Kobold asszonyság lett, ám életvitelük még nem engedte, hogy minden napot megosszanak egymással.
Telt-múlt az idő, s Kobold asszony egyszer csak azon kapta magát, hogy nem tud aludni éjszaka. Biztosan a telihold - gondolta, s nem rágódott a problémán. (A koboldoknak gyakran okoz alvászavart a telihold, mint azt tudjuk.) A telihold fogyatkozni kezdett, Kobold asszony viszont továbbra sem aludt. A napok csak szaladtak egymás után, míg el nem telt két hét. Kobold asszony szép lassan elveszítette a türelmét, s kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Fogta hát magát, és egy szép napon elfoglaltságait hátrahagyva Kobold úrhoz utazott. Kobold úr minden körülményt megteremtett, hogy szerelme nyugodtan pihenhessen, ám a csend, a béke, a finom ételek, a jó filmek és az átszeretkezett esték (igen, ez egy modern mese) sem hozták meg a kívánt eredményt. Kobold asszony azonban nem maradhatott tovább, dolgai visszaszólították az egyetemre, hogy svéd leíró nyelvészeten küszködhessen tovább a fáradtsággal. A nyugtató teák és tabletták kudarcot vallottak, mígnem a párnak egy este eszébe jutott a didergő király története. Aznap este Kobold úr és Kobold asszony sokáig beszélgetett az interneten (igen, még mindig modern mese), s megoldották a problémát: Kobold asszonynak nyugalomra van szüksége, ki kell kapcsolni a pánikot és a kattogást. Kobold úr, mint mindig, most is mindent megtett, amit csak tudott, s a várva várt eredmény végül nem maradt el: Kobold asszony három hét után végre átaludt egy teljes éjszakát. Másnap kipihenten ébredt, megértette a leíró nyelvészetet, sikereket ért el, s ismét megállapította, hogy rettenetesen szereti Kobold urat, aki mindig meg tudja nyugtatni :)
Tanulság: szedhettek akármit, amíg nem vagytok nyugodtak, a csuda se fog elaltatni. :)
Egy év skandinavisztika után néha még mindig meglepődöm a skandinávok zsenialitásán. És néha a kis zakkantságukon :) Imádom a következő történeteket is:
- Egy svéd férfi segélyt kap, amiért hivatalosan is metalfüggő.
- Egy Stockholm külvárosában élő férfit részeg rénszarvasok nem engedték be otthonába, mert megették a cefrét, és a hatása alá kerültek. Ez... lol. :D
- Egy svéd takarítónő egyszer ellopott egy vonatot, pedig vezetni sem tudta.
- A gävlei szalmakecskét (Svédország egyik fontos karácsonyi jelképe) egyszer egy Mikulásnak és egy mézeskalácsnak öltözött páros lángcsóvákkal gyújtotta fel.
Még sorolhatnám, de áttérnék inkább a zenére. Két számot is megosztanék a Nagyérdeművel, mivel zseniálisak. Az egyik egy svéd alkotás, ami egy Roger nevű madárról szól, aki játszani akart a kis barátaival, de egy Per nevű vadász lelőtte, mert éppen kedve szottyant madarat enni, a másik pedig egy norvég mű, ami nem szorul magyarázatra... :D
Igen. Eléggé szeretem a skandinávokat :)
Lassan vége az első hétnek az egyetemen, most már elvileg látnom kéne, hogy is fog kinézni ez a tanév. Első sokkom az volt, hogy tudatosult bennem, hogy egyetlen tárgyam van, ami magyar nyelven fog futni, s ebből következik, hogy egyetlen magyar nyelven történő vizsgám lesz csak. Jó, ez, mondjuk, egy skandinavisztikán nem annyira nagy meglepetés, de kicsit nagyot tud azért koppanni, amikor úgy rendesen leesik az embernek.
Múlt héten visszaköltöztem a koleszba. Itt eddig minden a legnagyobb rendben van, eltekintve attól az apróságtól, hogy május óta nincsen lámpánk. Na, mindegy. A fél szoba új itt, Eliya szerencsére megmaradt, a másik két lány, akiknek remélem, egyszer majd lesz nevük, nagyon jó fejek, igazán jó kis szoba lettünk :)
A suli is okés. Végre tényleg sikerült letudni a minor-mizériát, a végeredmény pedig 1-0 az én javamra, szóval nincs minorom. Igen, tudom, én akartam, hogy legyen, csak aztán meggondoltam magam, nem erőszakoskodtam :D És nem győzöm áldani a sorsot, hogy végül is nincsen. Az órarendem amúgy egész lightos, alig van tárgyam és órám. Ami viszont van, az egyelőre para... Legalábbis annak tűnik. Az interskandináv kommunikáció eddig érdekesnek és izgalmasnak tűnik, s ez az állapot fent fog állni egészen az első idegen nyelvű forrásanyagig... A svédek jók, a nyugalom kicsiny szigeteinek ígérkeznek az évben. A lektorral olvasni fogunk különböző könyveket, s azokról és az íróikról tanulunk majd, az Őrangyallal pedig feladatozunk. A dán egyelőre fura... Írásban értem, szóval, szótárra egyelőre nem nagyon volt szükség, remélhetőleg egy darabig még nem is lesz, na de a hallásértés... az kemény dió. De a legrosszabb: a kiejtés. Valamelyik hangképző szervem kiszakadni készült az első két és negyed órás blokk után, de majd egyszer talán megszokom. A lektor viszont rendes, csak kicsit furcsa. Az lesz még az érdekes, hogy én csak tőle fogok dánul tanulni, magyar nyelvű tanárom nem lesz... De sebaj. Majdcsak lesz valahogy... A svéd leíró nyelvészetet még egyelőre nem dolgoztam fel, eddig ez a második az "ezektől félek a legjobban" - listán. Az első a svéd irodalom a Vadásszal, ami majd csak holnap lesz, de már most görcs áll a hasamba tőle a félelemtől :D Az Őrangyal ma megnyugtatott, hogy nem kell félni, ha nem értjük a dolgokat, hogy mindenki megérti, hogy csak egy éve tanulunk svédül, és hogy különben is, nyugodjunk meg, mindenbe bele fogunk jönni, sőt, a "nyári egyetem" nevű mézesmadzagot is elkezdte húzogatni előttünk. Rám természetesen mindentől a frász jött, de a végére arra jutottam, hogy pl. a leíró nyelvészet se lesz teljesen új, egyszer már vettünk ilyeneket, csak át kell konvertálni svédre, amibe majd belejövök, meg hát, klisé, de a sors nem ad olyan feladatot ránk, amit ne tudnánk teljesíteni. Szóval valamiért rám jött egy nyugi-roham, most meg vagyok győződve róla, hogy én is, mint előttem oly sokan, teljesíteni tudok mindent, csak egy picit össze kell szorítanom a fogaim. És különben is...
Majd emlékeztessen erre a bejegyzésre valaki pár hónap múlva, amikor majd nem tudok írni a félelemtől, mert vizsga előtt állok és nem tudok semmit se :D
De megyek, buzog bennem a tettvágy, de komolyan. Ki kell használni :P
És csak mert olyan hú, de jók vagyunk:
... hűvös szelek járnak. Egyesek ilyenkor rendesen megfáznak. *büszkeségtől dagadva önmagára mutogat* Hát igen, Vralla néni takonykórral kezdi a szeptembert. Reggelre/délelőttre programot szerveztem, de több okból sem vagyok most alkalmas itthonról elmenetelre, szóval, úgy döntöttem, létösszegzést tartok mindenki hatalmas örömére.
Tehát, mint említettem, itt van az ősz, itt van újra. Általános iskolával szemben lakom, és most hallom, ahogy visítoznak szünetben a gyerekek, sőt, ha nagyon akarnám, komplett negyedikes matekórákat végig tudnék hallgatni. Természetesen nem akarom. :D Fura, hogy ők már tegnap elkezdték. Egy kicsit elkezdett hiányozni az az időszak... Kis nyugis, békés, aranyos általános iskolás napok... Színezd ki a bohócot... Számold meg a katicabogarakat... Válogasd ki a magánhangzókat a kupacból... Awww, de szerettem elsős lenni!! *.*
Végeztem a melóval. Érdekes volt... nem is gondoltam volna. Egy hónap a kölykök között azért elég sok mindenről megváltoztatta a véleményemet. Érdekes volt látni, mifélék ők, és mifélék a gondozónénik. Az utolsó napomon már játszani is tudtam a gyerekekkel, nagyjából szót értettem velük, ők is jöttek már hozzám, végül mégis hozzám szoktak. Volt egy kedvenc kisfiúm, nevezzük M-nek. Hatalmas, gyönyörű szemei voltak, s nagyjából öt méteres szempillái. Kis magányos gyerek volt, sajnos esélyes, hogy nem egészséges szegényke. Nemigen játszott semmivel és senkivel, beszélni még nem tud, csak mutogat (a franc tudja, mire, ráadásul), de az utolsó héten már magától kereste a társaságom. Eléggé a szívemhez nőtt, őt fájt a leginkább otthagyni... Nem hiszem, hogy emlékszik majd rám, vagy hogy feltűnik neki, hogy nem vagyok ott, de én mindig emlékezni fogok rá. :) Rájöttem arra is, hogy nincs rossz gyerek. Persze van szófogadatlan, meg rosszcsont, de ebben a korban egy gyerek még nem lehet magától rossz... Igen, tudom, ez alapvetés, de nekem mégis kellett köztük egy hónap, hogy megértsem. A felnőttekről viszont sajnos nem változott a véleményem... Egyet-kettőt közülük is eléggé megkedveltem, de néhányat nagyon nem. Észrevettem, hogy némelyik egyszerűen beskatulyázza a gyerekeket, és onnantól kezdve nincs lehetőség változni. Ha szegény kisfiú kiborítja reggelinél a tejet, akkor rossz, ha nem bírja levenni magától a kiscipőt, akkor rossz, ha véletlenül neki megy valakinek, akkor rossz, ha valaki elveszi tőle a játékát, akkor is ő a rossz, ha megváltja huszonhétszer a világot, akkor is rossz. Ez kicsit lehangoló volt... Eddig is tudtam, de most már végleg kőbe merném vésni, hogy nem szeretnék gyerekekkel foglalkozni, legalábbis nem ilyen kicsikkel. Nem azért, mert nem édeskék, vagy valami, hanem mert egyrészt más gyerekét én nem tudom rendesen szeretni, márpedig ha nem szeretem őket, nincs értelme foglalkozni velük, másrészt pedig megrekednék ezen a szinten, hogy a gyerekeket etetgetni meg pelenkázni kell... Lesznek nekem saját gyerekeim, azokkal elég lesz ezeket végigjátszani, nem kell egy életen keresztül. És továbbra is tartom, hogy nincs türelmem ötezer kisgyerekhez egyszerre. Soha nem is lesz. Mindenesetre a melót igazán élveztem, a többi diákmelós lány is aranyos volt, úgyhogy nincs egy szavam se. Tapasztalatnak pedig tökéletes volt. :)
Nem is tudom, volt-e már ennyire eseménydús nyaram, mint ez a mostani, de szerintem nem. Ami csak tudott, megváltozott, és az a legérdekesebb, hogy egyrészt kábé fel is tudtam fogni, és egyáltalán nem is bántam. Nem önmagamat akarom fényezni, vagy bármi, de egy csomó mindenben én is változtam, és ennek eléggé örülök. Hm, egész kis büszke vagyok most magamra :D Emberek léptek ki az életemből, és főleg emberek léptek be az életembe... Eszméletlen sok új ismerősöm lett, és mindet igazán megkedveltem, ami tőlem szintén kicsit szokatlan :) A legfontosabb változás természetesen Faffy, akinek már most is rengeteg mindent köszönhetek. :) Nélküle ezredannyira sem lett volna jó ez a nyár :)
No jó, mivel még mindig nem mehetek ki, önszántamból tovább fogom venni a svéd tankönyvemet onnan, ahol abbahagytuk év végén. Hmmm...
