Annyian kérdezték már, miért éppen skandinavisztikára mentem, miért éppen svédet akartam tanulni. Egyszer a gimiben azt mondta egy tanárnőm, hogy hülyeség lenne nyelvszakra mennem, mert igaz, hogy eredetiben olvashatom majd svéd szerzők műveit, de másra nem lesz jó.
Természetesen az egyetem alatt volt lehetőségem eredetiben olvasni svéd szerzők műveit, és mindig eszembe is jutott a tanárnőm, hogy biztosan nem ezért jöttem ide.
Aztán valamelyik nap a vonaton ülve rájöttem, hogy de, mégis. Még ha nem is abban a formában, ahogy azt ő gondolta.
Történt ugyanis, hogy november negyedikén a világ ismét gazdagabb lett valami rettenetesen jóval. A HammerFall kiadta legújabb, végre a régiekhez méltóan hibátlan albumát. Nem mondom, hogy újraélesztette bennem a régi szerelmet, mert nem aludt az el, sokkal inkább adott egy hatalmas löketet neki, aminek köszönhetően levettem a polcról Oscar könyvét, amit tavaly kaptam Faffytól karácsonyra, de ilyen-olyan okokból még nem olvastam el.
Szóval, ahogy ültem a vonaton és hallgattam az új albumot, miközben olvastam a HammerFall-legendát, rájöttem, hogy, bár talán egy kicsit beteges, de ha mást nem is olvasok soha eredetiben svédül, ezért megérte.
