2013. augusztus 24., szombat

Egy nagyon értelmes bejegyzés

Most igazából csak úgy ok nélkül írok. Ücsörgök itt, süppedek a kis gondolataimba és próbálok értelmesen nézni ki a fejemből. Nem t'om, furán érzem magam.
Az "ezek történtek velem"- részt röviden össze tudom foglalni: lassan végzek a melóval, takarítottam, kéne svédezni, a minoros dologgal meg továbbra se haladtam előre, de most ott tartok, hogy nem is nagyon bánnám, ha nem jönne össze, valamint tegnap szemüvegesnél voltam, és öt év alatt semmit se romlott a szemem, ráadásul jobb is, mint amire emlékeztem, de azét kell új szemüveg, ami egy kicsit furán áll, mert szokatlan, sőt, rózsaszín. Nem, amúgy fekete, csak a szára rózsaszín. Meg is zakkannék, ha rózsaszín lenne a fejemen.... Ugye, mondtam, hogy rövid lesz?
Egyfolytában alszom, és semmihez sincs kedvem... Össze-vissza kalandoznak a gondolataim. Valahogy nem nagyon találom most a helyem. Nyűgös vagyok. Mindegy, Vralla vagyok, nem nyafogok. Vagy mi. Hahahahahaha.
Néha amúgy elgondolkodom, hogy miért éppen a Vralla nevet aggattam magamra oly önkényesen és kicsit elhamarkodottan, miért nem valami olyat, amihez könnyebb hűnek lenni. Na, mindegy. Minél nehezebb, annál jobb ^^ (Igen, Vrallát elkapta a gépszíj és most random hülyeségeket irkál, amik csak úgy az eszébe jutnak... MENEKÜLJETEK!!!)
Búcsúzóul következzék egy kép egy nagyon kellemes vacsoráról, hogy azért vidáman búcsúzzunk :) Ez ugyanis mindig fel tud dobni :)

 A nap svéd szava: årsdag, -en, -ar: évforduló

2 megjegyzés: