Alszom. Bizony!! 97%-ban. A maradék 3 pedig eddig is mindig kiesett.
Írtam egy svéd zh-t. Iszonyatos mennyiségű szót kellett kiszótárazni/megtanulni aránytalanul rövid idő alatt. Rájöttem már párszor, hogy ez a szak abszolút tökéletes, legalábbis számomra, akármennyit is nyígok, hogy félek tőle, meg arra is rájöttem, hogy néha nevetni tudok a furcsaságokon, amiket itt tanulok vagy tapasztalok. Most az tetszett, hogy ugyanarra a zh-ra mennyire különböző területekről kellett megtanulnom a szavakat. Egyaránt kellett tudnom például a következő szavakat: cerkófmajom, stipistopi, fogócska, ítéletidő, tömegmészárlás, gyűlöletből elkövetett bűncselekmény, hittan, és hasonlók. :D Szeretem a skandit :D Mondanám, hogy szerintem jól sikerült, de ahogy ismerem magamat, simán valószínű, hogy amint ezt leírnám, a lektor abban a percben ráírna egy hatalmas kettest a lap aljára... :D
Faja helyen jártam ám a héten!! Találkoztam a dán nagykövettel, ráadásul az otthonában :) Nem volt semmi :) A dán Pigekor (Lánykórus) jött énekelni hozzá, mi pedig valamiért hivatalosak voltunk. A program fakultatív volt, de én ki nem hagytam volna! Mivel nem tudtam, mit vegyek fel (igen, még mindig lány vagyok), és mivel a busz nem tudott végig elvinni, valamint mivel nem találtuk meg a házat, majdnem fél órát késtünk, de még bőven időben voltunk. A kórus szépen énekelt, a rezidencia gyönyörű volt, a nagykövet nagyon jó fej volt, végre felavathattam az új táskámat, ismerkedtem az elsős dánosokkal, ettem egy csomó fura kaját, és leégettem magam a dán lektorom előtt azzal, hogy a füle hallatára voltam képtelen dánul kommunikálni (amúgy már belenyugodtam, hogy sosem fogok dánul beszélni, max. írni és olvasni... a múlt órán is le lettem teremtve egy párbeszéd után, hogy lassan ideje lenne elkezdeni dánul kiejteni, nem pedig svédül... hát....). Ja, azt, hogy az első falat sütivel végigporcukroztam a kosztümöm és vehettem is le, már nem is részletezem.
És most következzék valami egészen más!
A vörösfenyő.
A gimiben vettünk egy novellát, amiben a szerző (direkt nem írom le, kicsoda) találkozott fiatalkori énjével és látta a csalódást annak a szemében. Az elmúlt egy-két napban elég sokat gondolkodtam ezen a novellán. Illetve azon. hogy ha a 10-12 évvel ezelőtti énem most látna engem, vajon büszke lenne-e rám. Néha arra gondolok, hogy igen, néha pedig arra, hogy nem, de általában arra, hogy lesz.rom. Nem értem, miért kéne megfelelnem egy 8-10 éves kislány álmainak, aki még semmit sem tud a világról, és még nem esett le neki, hogy hercegnőnek születni kell, arról pedig már lecsúszott, hogy balerina legyen. Szépen felfogtam azóta a világot, legalábbis egy kis szeletét, megismertem dolgokat, embereket, helyzeteket, és kialakítottam egy ént. És nem igazén izgat, hogy az, akiből ez kialakult, büszke-e rám. Én az vagyok magamra, és szerintem ez fontosabb. Most vagyok olyan, hogy tényleg semmi nincs, amit ne én alakítottam volna, vagy ami mástól függene. Ránézésre is olyan vagyok: pacuha, ahogy egy szobatársam leírta (ha valaki, mint ahogy én sem voltam eleddig, nem lenne tisztában a jelentésével, rendetlent jelent). Bakancs, szakadt farmer és "stramm, kanadai medveölős" kabát. Igen, nem egy magassarkús dolog, de így érzem jól magam. Azt tanulom, ami érdekel, és szeretem. Van egy tökéletes Barátom. Ami tőlem függ, az most rendben van. Szerintem ez számít.
Befejeztem a bölcselkedést.
Nosztalgiáztam, és azóta nem nagyon tudok leállni a legelső GC-lemezről. Ez a kedvencem. Annyira zseniális hangulata van, hogy hihetetlen. (Ja, ez pl. megmaradt a kislányból :) )
A nap svéd szavai: svårta får: fekete bárányok.
