Az a vicces, hogy eredetileg szombaton születtem. És az igazi tényleg saját életem legelső napja is szombatra esett. Egy nagyon nehéz szombatra.
Faffyval elmondtuk otthon, hogy összeköltözünk. A szüleim reakciójára nem térnék ki, mondjuk inkább, hogy nagyjából a várható történt, és neheze tulajdonképpen csak most kezdődik.
Holnap költözöm. Természetesen baromira félek, mert ez elég nagy dolog. De igenis nagyon szeretném és igenis várom! Csak tudom, hogy nagyon nem lesz könnyű az első pár hónap... De talán lesz még tavasz, s talán helyrejön minden.
Vralla felnőtt. Vagy legalábbis hamarosan fel fog.
Bizony, azt hiszem, most jön életem legfélelmetesebb egy-másfél hónapja! Valami nagyon nagyra készülök, ami az egész életemet befolyásolja, és egy kicsit félek, hogy hogy fogom bírni. Mármint biztos vagyok benne, hogy meg akarom tenni, de mivel ilyen jellegű tapasztalatom nincsen, de még csak hasonló sem, egy kicsit félek. Tökéletes segítségem lesz, és tudom, hogy ha megtörtént, már nem fogom érteni, hogy mitől féltem ennyire, de ettől függetlenül eléggé izgulok. Nem hoztam még ennyire nagy döntést. Pontosabban hoztam, de azt még nem valósítottam meg. Ez most valami egészen más. Olyan, amiről mindig tudtam, hogy el fog jönni, csak nem ennyire gyorsan. Persze húzhatnám az időt, de akkor is ugyanúgy eléggé félnék. Jó, nem biztos, hogy a félelem a legjobb szó erre, inkább félelemmel vegyes izgalom, mert baromira várom is, hogy bekövetkezzen. Mindenesetre most egyelőre csak izgulni tudok. De amint minden lecsillapodott, beszámolok erről is, addig maradnak a szokásos dolgok.
Például, hogy annyira jól éreztem magam, ugye, az irodalomvizsgámon, hogy elmentem még egyszer. Most csak három órát vártam. Ugyanazt a témát kaptam. Úgy hallottam a többiektől, hogy a Vadászt rég látták ennyire rossz kedvűnek, szóval egy cseppet bepánikoltam, aztán a feleletem megkezdése után öt perccel halálos nyugalommal konstatáltam, hogy igen, megint meg fogok bukni, s magamban fohászkodtam, hogy ne húzzuk tovább egymás idegeit, tessék szépen most kivágni, mert különben odahalok. De nem történt meg, még egy ideig dolgoztunk a produkción, melynek végén a Vadász egy apró négyest írt az előtte heverő táblázatba Vralla neve mellé. Nos, nem kicsit lepődtem meg! De úgy éreztem, nem firtatom a dolgot, mosolyogtam, köszöntem, és kiléptem a helyzethez mért Szabadságba: a folyosóra. Attól a perctől kezdve elhatároztam, hogy zseniális vagyok, mely állapot nagyjából pár másodpercig tartott, amikor is felfogtam, hogy ez csak egy vizsga volt, a világot még nem váltottam meg. Otthon viszont várt egy üveg borocska (köszönjük, Stady! :) ), szóval Faffyval meg is ünnepeltük, hogy a BA felén immáron hivatalosan is túl vagyok!!! :)
Végül egy kis motiváció magamnak s mindenkinek, aki hasonló helyzetben van, mint én:
A nap svéd szava pedig ma nem annyira pozitív: ångest, -en: félelem
