Az alapokon túl

Bezony, túlestem tegnap a szóbelin is. Kemény volt. Tízre lettünk hívva, és 10 után nagyjából 10 perccel ment be egy lány, akit kilencre hívtak államvizsgázni. Mi összesen hárman várakoztunk alapvizsgára. Udvariasan közöltem a másik két sráccal, hogy stipistopi első akarok lenni, de nemigen volt ellenvetés. Szóval vártunk és vártunk és vártunk. Ismét az történt, ami az országismeret előtt: mire odajutottam, meguntam a stresszelést (valamiért most amúgy is egészen jól viseltem az előző napokat). Mikor bementem, a Segéd már ott ült az asztal túloldalán és somolygott, ahogy szokott. A Vadász becsukta utánam az ajtót, és ő is leült. Először megkérdezte, hogy vagyok, majd Csehországról kezdett kérdezni. Nekem szinte alig kellett beszélnem. Ez azért volt furcsa, mert a többiek azt mondták, alig nyelvtanoztak.Én alig svédeztem, viszont a nyelvtanba nagyon belemerültek. A Vadász nagylelkűen megkérdezte tőlem, melyik nyelvtani téma volt a kedvencem. Mondtam, hogy én biza mindet nagyon szerettem. Erre komolyan is megkérdezte, mire azt feleltem, hogy nekem tényleg nyolc, ugyanannyira tudom mindegyiket. (Kb. semennyire.) Mit szólna a nyelvtörténethez? Azt, hogy jippí, pont azt utáltam nagyon. (Vralla fejében megjelenő valós gondolatok: Nyelvtörténet? Whut the...?! Olyan nem is volt... Vagy...?) Na, azért egy picit beszéljünk róla. Felőlem... A kis magyar intermezzót a cseh sörökről jobban élveztem, de legyen. Mint a rongy, kb. úgy égtem. A Segéd időnként mintha jobban vigyorgott volna, de nem szólt. Most nem az ő dolga volt. A Vadász viszont szorgosan kérdezgetett, én pedig igyekeztem nem hatalmas szamárságokat tippelni. Teljesen megsemmisülve hagytam el a termet az indexemért. A Vadász nemsokára visszaszólított, majd míg a Segéd beírta a jegyeimet (hatot is...), megdicsérte a nyelv beszédben történő használatát, valamint közölte, hogy ügyesen kiigazodom a nyelvtörténetben (ismét: whut?!), majd elém tette az írásbelimet, ami kritikán aluli lett. Ez nem szerénykedés. Csoda, hogy a szóbelivel megmentettem magam. Nem értek a számokhoz, de azt egyszerűen kiszámítottam, hogy bizony 50%-ot sem értem el. De az alapvizsga maga hármas lett. Ennek örömére kis zene, amit a sikeres vizsgáim után szoktam hallgatni. A szobatársam szavaival "szeretem az ilyen olcsó pop-rock számokat". És igen, ez is eurovíziós :D Szeretem követni a dalfesztivált, mindig megállapítom, hogy zeneileg végtelenül nem illek Európába, de pár szám igenis tetszik. Például ez is :D Remélem, Ti sem fogjátok nagyon utálni!
Valamiért csak így tudom adni, de szerintem ez jobb is: http://www.youtube.com/watch?v=7CzuR9QhllA

Beszósz?

Első cseh esténken négyen, egy barátnőmmel, egy barátommal és egy másik sráccal úgy döntöttünk, elegünk van a haszontalan várakozásból, hogy megoldódjon a szállás-probléma, és inkább elmentünk egy McDonald's-ba. Csak a fele társaság volt éhes, de Xavival úgy döntöttünk, velük tartunk. Mégis mihez kezdenénk fáradtan és kicsit csórón egy annyira nem is olcsó kocsmában? (Ne tessék válaszolni, költői kérdés volt.) Szóval, leültünk egy asztalhoz, és próbáltunk jó társaság lenni a vacsorához. A barátnőm ismerős ízre akadt a hamburgerében: felismerte a szószt. Pontosabban nem ismerte fel, csak azt, hogy már valahol evett olyat, és mindenáron tudni akarta, hogy hol, azonban kellemetlennek tartotta volna megkérdezni a hölgyeményt a pult mögött, hogy vajon miből is áll az a bizonyos szósz. Én vállaltam, hogy megkérdezem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az angoltudásom nem elegendő a feladat teljesítéséhez. Vakmerőn közöltem, hogy helyette viszont bárkitől bármit megkérdezek, ha gondolják, kellett nekem már égő dolgok után érdeklődni ismeretlenektől. Ez sajnos valahogy fogadássá nőtte ki magát. Xavival fogadtunk, hogy teljesen random cseh emberkékhez oda merünk menni az utcán, és nagy komolyan közölni merjük velük azt, hogy "szósz". A szót elég nemzetközinek ítéltük ahhoz, hogy általa még égőbb legyen a dolog. A tét egy sör volt. Miután a barátnőm és a másik srác megvacsoráztak, útnak indultunk a cseh éjszakába. Ez kb. annyit jelent, hogy csak az óráig, ami alatt megbeszéltük a többiekkel a találkozót. Egy darabig semmi sem történt, én pedig azt hittem, megmenekültem, egy kicsit ugyanis berezeltem a feladattól. Igen, ennyire bátor tudok lenni. Aztán Xavi megindult három álldogáló és beszélgető ember felé. Mi már ekkor kétrét görnyedtünk a nevetéstől, amikor pedig egyszerűen közölte velük, hogy "szósz", majd simán odébb állt, sírva is fakadtunk. Úgy tűnt, lógok egy sörrel. Úgy is tűnt azonban, hogy én vagyok a gyávább, és ezt nem hagyhattam. Találtam egy kisebb csoportot: egy fiú és két lány beszélgettek az utcán. Elég illetlenül beálltam közéjük, majd mikor már mindhárman érdeklődve (és enyhén ítélkezőn) néztek rám, kimondtam a varázsszót, tartottam egy kis hatásszünetet (zavart tekintetek találtak egymásra közben a sötétben), majd vállat vonva elmentem onnan. A barátnőmnek kellett utánam odamennie hozzájuk, hogy elnézést kérjen helyettem, s hogy közölje, ez pusztán fogadás volt. Nem teljesen értettem, hogy az előző csoportnak ezt miért nem kellett a tudomására hozni, de nem sokat töprengtem rajta. Xavi nehezített a küldetésen: most mozgó célpontra mentünk. Ő ezt is igen hamar teljesítette, de én ezt már tényleg nem mertem. Mentségemre szóljon még, hogy közben találkoztunk a többiekkel és sorsdöntő megbeszélést tartottunk, utána pedig kisebb csoportokra oszolva tűntünk el az éjszakában egy gyakorlatilag ismeretlen város utcáin. Nem volt kedvem külvárosi idegeneket éjjel szósszal bombázni, úgy döntöttem, majd valamelyik nap eleget teszek a feladatnak. Ám sajnos lógok Xavinak egy sörrel...
Így született, éldegélt és halt meg ideiglenesen a "Beszósz?" nevű játék.
És csak mert ezt elfelejtettem megemlíteni:

Üröm az örömben

Íme, eddig tartott a nagy happy. Illetve még most is repdesek meg dalolászok, meg kicsit olyan vagyok, mint aki nem tud leállni a fűvel, de van valami, ami elég komolyan beárnyékolja a kis felhőtlen dolgaimat.

Torch.

Pontosabban a hiánya. Fasírtban vagyunk, ugyanis. Egy-két hete abszolút nem kommunikáltunk. Volt már köztünk tartósabb mosolyszünet is, de az nem volt feleannyira komoly okból sem, és jobban mertem neki írni. Simán ki is békültünk. Most viszont mindketten szépen megbántottuk a másikat, még ha akaratlanul is. Csúnyán váltunk el. Azt mondta, ne is várjam, hogy keresni fog. Pedig nem meséltem neki se a vizsgáimról, se Csehországról, se a többi szépségről, ami történt velem, és nagyon szeretném, ha megoszthatnám vele, ráadásul a segítségére is szükségem lenne. Azt is tudom, hogy vele is sok fontos dolog történt, mióta nem beszéltünk, és nagyon érdekel, hogy mi lett belőlük, szeretnék örülni a sikereinek, mert biztos vagyok benne, hogy vannak. És különben is, 5-6 éve ő a legjobb barátom, a legtöbb emberben feleannyira sem bízom, mint benne, és nagyon hiányzik. De nem merek se írni neki, se felhívni. Ez annyira szar :( Biztosan nem bocsátana meg... Valakinek valami tipp, hogy mi a fenét kezdjek most?

Kis szomorka, ha már szomorkodunk:

Solen skiner INTE bara idag

= A nap NEM csak ma süt. A kis instant svéd leckékért bocsi, csak vettük egy dalt, aminek az a vége, hogy "Solen skiner kanske bara idag" (=A nap talán csak ma süt), én viszont az elmúlt pár napban félelmetesen pozitív vagyok, szóval nem csak ma süt és kész :D
Nemigen értem, mi történik most, de egy kicsit a feje tetején áll a világ, és határozottan a legjobb értelemben. Az idő mondjuk szomorkás, de jó dolgok történnek és kész. :) Feldob, hogy négyes lett a vizsgám, annak ellenére, hogy nem készültem rá rendesen, az meg pláne, hogy rosszabbat tényleg nem nagyon érdemeltem volna, annak is örülök, hogy nem stresszelek még, pedig ilyenkor már szoktam a következők miatt. Valahogy úgy érzem magam, hogy miért ne sikerülne? Úgy látszik, jót tett nekem Csehország :D Külön öröm, hogy a nővérem tegnap sikeresen letette az utolsó államvizsgáját, és mostantól van egy szépséges dr. az amúgy is szépséges neve előtt :) Most mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá :) A sulis cuccaimmal is haladtam ma egy csomót, és végre itthon vagyok! A vizsgáim felén túl vagyok, és igaz, hogy most jön csak a nehezebb fele, de megcsinálom és kész. Legalábbis nagyon bízom benne. Nem is tudom, most valahogy nincs olyan része az életemnek, amivel ne lennék elégedett. Most magamat is jobban szeretem. Nem tudom, meddig tart ez a kis fura állapotom, de gondoltam, kihasználom, és mindenkinek az orrára kötöm, hogy fordult velem egy kicsit a világ :D
Mhm, nem is tudom, milyen zenét kell ilyenkor kitenni... De találtam egyet, amit én nagyon szeretek, de pl. Lamazius véleményét előre látom róla :D Első hallásra/látásra én se tudtam eldönteni, hogy utálom-e vagy szerelmes vagyok, de másodjára sikerült :) Azért remélem, tetszeni fog :)

És tessék szépen mosolyogni :)

Itthon is jó, de ott is nagyon jó volt

Hiába próbáltam valami hangzatos címet találni csehül, a Google nem tűnt túl megbízhatónak, szóval feladtam.
Ismét túl vagyok ezen-azon. Az alapvizsgám írásbeli része csak cseppet volt horrorisztikus. Az eredményt még nem tudom, de lehet, hogy ez nem is baj. Ma délután pedig volt egy "szimpla" svéd szóbelim, ami azért volt érdekes, mert eddig nemigen beszéltem. Négyest kaptam!! A nyelvtudományom is sikerült, szóval eddig egész jól állok. :) Brnót is megjártam. Pénteken reggel indultunk a kis kóruskánkkal. Előre beosztottuk, hogy ki hol száll meg (egyetemisták szállásoltak el minket), de mikor odaértünk, kiderült, hogy néhány kis drága visszamondta. Az én Mario nevű jelöltem is úgy döntött, hogy inkább azt szeretné, ha az első estémet fáradtan, éhesen és nyűgösen szálláskeresgéléssel tölteném. Szóval négy másik lánnyal még elcsücsülgettünk a buszmegállóban éjnek évadján, és vártunk a buszra. Mario így természetesen egyre szimpatikusabb lett... A haragom viszont csak addig tartott, míg meg nem érkeztünk Eva-Karinhoz, aki az ottani skandinavisztikán svéd lektorként funkcionál. Komplett emeletet kaptunk ágyakkal, saját fürdőszobával és konyhával. Minden reggel készített nekünk reggelit, és az se zavarta, amikor utolsó éjjel (?) hajnali négykor estünk be hozzá, ráadásul nem is színjózanon és fellármáztuk, sőt, reggelire palacsintát és muffint sütött nekünk, mert "tudja, hogy egy ilyen éjszaka után kiadós reggelire van szükség". Gyakorlatilag ő volt ott a mi tündérkeresztanyánk. :) A város maga gyönyörű volt, na persze nem a külváros. Az olyan... semmilyen volt. De a templomok, a régi házak fantasztikusak voltak! A tömegközlekedésbe is szépen belejöttünk. Általános tapasztalat volt, hogy a közlekedés kicsit kaotikus és felfoghatatlan, a buszok és a villamosok pedig meglehetősen emlékeztettek a BKV-ra. A program szintén kicsit szervezetlen volt, de szerencsére úgy vagyunk összerakva, hogy így is, úgy is élveztük a dolgokat. Délelőtt workshopok voltak az egyetemen. Először Eva-Karinnal énekeltünk svéd gyerekdalokat. Fantasztikus volt! Táncolni meg mutogatni kellett közben. Nagyon régen nevettem ennyit! A kedvenc részem az volt, mikor az egyik barátom sírni kezdett a röhögéstől az egyik dal közben és kiszaladt a folyosóra lehiggadni, majd mikor visszatért, egy újabb dalocska közepén tartottunk és vakaróztunk, mint a majmok, mert majomról szólt a dal. A világ egyik legnagyobb bűne, hogy sehol se találom a dalt a tánccal együtt, szóval nem tudom feltenni ide a videót, pedig azt látni kell! A második workshop a mi karnagyunkkal volt, azon sok új nem történt, pár dalt tanítottunk a cseheknek. A harmadikon egy cseh lány mesélt picit a feröeri balladákról, majd énekelt egyet úgy, hogy a refrént nekünk kellett énekelni. Megtanította a hozzá tartozó körtáncot is. Elképesztően hangulatos volt, a lány pedig csodálatosan énekelt. Gyönyörű hangja volt! Remélem, egyszer még híres lesz és mindenki meg fogja ismerni. Méltó volna rá :) Esténként kocsmákba mentünk, mindig máshová. Én nem szeretem a sört, de a cseh sör tényleg nagyon jó! A fellépésünk jól sikerült, közösen énekeltünk a cseh kórussal (meg nélkülük is). A koncert végén Eva-Karin elénekeltette a csehekkel a majmos dalt táncostul. Mi sem akartunk azonban kimaradni belőle, úgyhogy páran felszaladtunk a színpadra, és a szép kis egyenruhában, relatív komoly megjelenésben nevetéstől vörös fejjel énekeltük, hogy ismerünk egy kis majmot, aki nagyon laza és össze-vissza vakarózik és tekergeti a farkát, s ezeket magunkkal illusztráltuk is. Érdekes volt nézni a többiek arcát, akik ezt nem vállalták fel. Volt, aki csak kinevetett, volt, aki helyettünk akart elsüllyedni, és volt, aki lemondóan mustrált minket, pedig nagyon vicces volt! Minden viszontagság ellenére mindannyian fantasztikusan éreztük magunkat! Kicsit szomorúan is szálltunk fel a buszra, pedig akkor még nem is sejtettük, hogy két órát fogunk állni a semmi kellős közepén, mert a buszt szerelni kell. Szóval, ott álldogáltunk, és küzdöttünk a szúnyogokkal, amik mindenáron fel akartak minket falni. Játszottunk sherifeset, szivárványosat, térdcsapkodósat, és egyebeket. Két óra késéssel értem haza, fáradtan, mint a fene. A svéd négyesem emiatt is kész csoda :D De mára ennyi :)
Az egyik cseh lány javasolt nekem bandákat, és az egyiküktől nagyon tetszik egy szám. Nem tudom eldönteni, hogy azt linkeljem, vagy a feröeri ballada Tyr-verzióját. Mhm. Legyen mindkettő :D

Ami nem pusztít el...

Vralla néni megtöri a csendet ismét. Gondolom, mindenki tűkön ülve várta már ezt a bejegyzést. Nem is tudom, eleget tudok-é tenni ekkora nyomásnak... :D
Szóval, a hetem elég... meglepetésekkel és élményekkel teli volt. Hétfőn találkoztam Kimmellel, amit mondanám, hogy már régóta vártam, de nem is ismerem régóta. De nagyon örültem neki, hogy személyesen is találkoztunk, mert egészen másmilyennek képzeltem. Félreértés ne essék, nagyon szimpatikus volt, de pozitívan csalódtam. Remélem, még találkozunk majd :) Na de nem kötök ám mindent az orrotokra ;)
Kedden referátumot gyártottam, szerdán tanultam, csütörtökön ismét kiruccantunk este, hogy nagyon jól érezzük magunkat a lányokkal, pénteken pedig össze-vissza szaladgáltam, vagy aludtam. Tegnap viszont jó programon voltam: kórusok éjszakáján. Sosem voltam még rajta, de remekül éreztem magam! A második fellépésünk sokkal jobb volt az elsőnél, a flashmob se volt rossz, bár gyakorlatilag ugyanazoknak az embereknek énekeltünk ABBA-egyveleget, akik a koncerten is voltak (jó, nem igaz, két hajléktalannal többnek). Viszont tényleg állati jól éreztem magam! Szerintem egyszer mindenkinek megéri elmenni, aki szereti a zenét! *.*
Most viszont könnyen lehet, hogy ismét elhallgatok egy darabig (mélységes szomorúságot okozva ezzel rajongóim hűséges hadának). Holnapután lesz az első vizsgám, és kb. két hétig gyakorlatilag két-háromnaponta lesz valami vizsgafélém. Külföldre is teszek majd egy kiruccanást, amiről remélem, majd beszámolok itt is :) De csak majd valamikor. Alapvizsgám is lesz, és egyéb kellemetes vizsgáim, amiket csodálatosan közeli időpontokra sikerült csak felvennem, de legalább hamar végzek velük. A stressz viszont már elkezdődött. Már most fel-felriadok éjjel, hogy aztán ne tudjak visszaaludni, mert ilyen-olyan sulis dolgok járnak a fejemben. Ezt a részét nagyon utálom. De az vigasztal, hogy sűrűn lesznek, így talán nem lesz időm úgy istenigazából stresszelni, mint első félévben, amikor hetente egy vizsgám volt. Különben is, mind tudjuk: ami nem pusztít el, megerősít. :) Szóval csak optimistán, emberek! Ha van vizsgátok, akkor nagy kalappal kívánok mindenkinek kéz- és lábtörést :) Mindenki menjen a tükörhöz, fogjon egy szemceruzát és olyan Ensiferumosan  fessen magának csíkokat az arcára, aztán fogja a fejszét és a pajzsot és irány a csata! *.* (Lehet, kicsit elragadtattam magam :D)
Egy kis motivációs zene a végére:

Később találkozunk :)