Becsukom a szemem

Sajnos még mindig nem tudom magam eléggé lekötni ahhoz, hogy ne járjanak hülyeségek az agyamban. A dolgok amúgy általában ezredannyira se sötétek, mint ahogy én látom őket, de szuperképességem, hogy nem elefántot, hanem elefántcsordát tudok csinálni a fél bolhákból (nem panaszkodhatom, mert több szuperképességem is van... a másik az, hogy akármikor akármivel kárt tudok tenni önmagamban, akár eszköz nélkül is, lásd: simán elesem én a teljesen sima úton is a semmiben. Asszem, büszke lehetek magamra.). Úgyhogy most folyamatban van egy rakás minden, hogy ne legyen kapacitásom agyalni. Ha azonban becsukom a szemem, egyből jönnek ezek a hülyeségek. Van ám ennek egy másik funkciója is, amit még anno egy barátnőm, akivel azóta sajnos köszönőviszonyban sem maradtunk, egyszer úgy fogalmazott meg: "close your eyes and enjoy the fear!". Ez pedig pont az, hogy csak ne töprengj minden szaron (pardon), csak csináld, és lesz, ami lesz. Erre példa az, hogy megszegtem második örök fogadalmamat is. Az első az volt, hogy én biza sose megyek germanisztikára. A második az volt, hogy én biza sose tanulok szláv nyelvet. És Vralla mit csinált? Pont azt, mint felvételi előtt: készült évekig a magyarszakra, és jelentkezési lap leadása után kezdett némettanárt keresgélni. Most pedig sutba dobta az egyéb minoros terveit, valamint azt az álmot, hogy időben befejezi az egyetemet, és behunyta szemét, majd miközben bal vállán a kis ördög megdönthetetlen érveket sugdosott a fülébe, a jobbon pedig infarktust kapott a kis angyalka, egyszerűen rákattintott a Neptunban a lengyel minor felvételére. Azóta viszont egészen belelkesültem. Imádok nyelveket tanulni. Már meg is vettem 1290 forintért a lengyel-magyar és a magyar-lengyel szótárat (szerintem jó fogás volt, de kiderült, hogy születésnapi meglepetést tettem ezzel tönkre... :( Én hülye... de honnan tudhattam volna?) Érdekes nézegetni lengyel szövegeket, és megállapítani, hogy nincs a világon ember, aki ezeket érti. Alig várom, hogy szép lassan nekem is egyre kevesebb titkot rejtsen :) Szeretném megtanulni.
Tehát, becsukom a szemem. És igyekszem élvezni.
Amúgy hazaköltöztem. Nem semmi meló volt azt a rengeteg cuccot elpakolni a szobámban! El sem tudom képzelni, hogy fért el nagyjából négyszer ennyi egy zsebkendőnyi szobában. Most a szobámban van zsúfoltság, de végre legalább itthon vagyok, azt csinálok, amit szeretnék, és hallgathatok füles nélkül is zenét. Tesóm diplomaosztójára is elmentünk. Jól sikerült, én lánynak öltöztem, és nem azért, de egész dögös voltam :D Lehet, gyakrabban kéne szoknyát hordani? Hm... Kicsit mondjuk fárasztó volt, főleg úgy, hogy egy picike lakásban, ahol az albérlők is ott voltak, szűkölködtünk öten egy szobában és szenvedtünk éjjel egy matracon. Szóval, alig aludtunk valamit, viszont rettenet sokat utaztunk. Megállapítottam, hogy baromira nem tudok egyetérteni Petőfivel. Mert mit nekem az Alföld tengersík vidéke? Szép, oké, de ha kinézel az ablakon, három óra múlva is nagyjából ugyanazt látod. Bezzeg mifelénk a hegyekben...! Csodálatos helyen lakunk! Ha egyszer lesz ingerenciám, majd írok róla. Apropó, írás... valamelyik reggel összehoztam egy pár versszakot. Egyelőre csak ülök és pislogok felette, mert egyáltalán nem olyan lett, mint amilyennek terveztem, viszont jobban tetszik az eredeti ötletnél, de így meg nem tudom, hogy fejezzem be. Majd tán egyszer. Tényleg, ígértem is verset Nektek. Hajaj.
Szóval, most már tényleg itthon vagyok, s lassan a Marianna-árok is eltűnik talán a szemeim alól. Persze még vár rám ez-az, holnap vissza Budapestre egy kicsit, hétvégén meg jó esetben egy kis külföld. De legalább egy picit nem kell sulis dolgokkal foglalkozni. Ennek örömére össze is szedtem egy nagy kupac könyvet, elkapott az olvashatnék. A 100 nap Északont befejeztem, és mindenkinek ajánlom! Én most azonnal el akarok menni azokra a helyekre, ahol a szerző járt, s talán vissza se térnék. Most, hogy ráérünk, találkozgatni is kéne az emberekkel... szóval, én teljes mértékben felkészültem a nyárra :)
Na jó, csak hogy próbára tegyem mindenki idegeit, jöjjön az a vers... előrebocsátanám, hogy viszonylag régen írtam, és hogy a vége az... vagy ilyen gyenge, vagy még nem íródott meg. Majd egyszer talán befejezem, de lehet, hogy hagyom így a fenébe.

A hiányról egy kotta hátuljára

Szemeidet látom, ha felnézek az égre,

Olyan kék.

Tekinteted szórja talán onnan

Rám az ég.

A te hangodat hallom, ha susog a szél

Finoman.

S mert nem vagy velem, nem tudom, hogy mit is tegyek

Kínomban.

Hajad puhaságát érzem én, végigsimítván

A füvön.

S a hiányodtól üres léget szívja be

A tüdőm.

Nevetésed hallom mindig, ha fenn az égen

Süt a nap.

Ha belenézek, s jól figyelek, látom benne

Arcodat.

Látom még a gödreid is, azok ott

A felhők.

Vagy talán a gondok, néha szemeidben

Rejlők.

Jaja, ennyi. Asszem, ezzel vége is a rövid Vralla versei - akciónak, ha még találok valamennyire vállalhatót, akkor talán szólok :)

De most már tényleg búcsúzom. Befejezésül egy kis zene - természetesen ismét a címhez igazodva. Sejtem, hogy senki se fogja végighallgatni, pedig tényleg jó szám, ráadásul nekem minden egyes másodperce Svédországra emlékeztet, pedig tudom, tudom, semmi közük Svédországhoz.