Beszósz?

Első cseh esténken négyen, egy barátnőmmel, egy barátommal és egy másik sráccal úgy döntöttünk, elegünk van a haszontalan várakozásból, hogy megoldódjon a szállás-probléma, és inkább elmentünk egy McDonald's-ba. Csak a fele társaság volt éhes, de Xavival úgy döntöttünk, velük tartunk. Mégis mihez kezdenénk fáradtan és kicsit csórón egy annyira nem is olcsó kocsmában? (Ne tessék válaszolni, költői kérdés volt.) Szóval, leültünk egy asztalhoz, és próbáltunk jó társaság lenni a vacsorához. A barátnőm ismerős ízre akadt a hamburgerében: felismerte a szószt. Pontosabban nem ismerte fel, csak azt, hogy már valahol evett olyat, és mindenáron tudni akarta, hogy hol, azonban kellemetlennek tartotta volna megkérdezni a hölgyeményt a pult mögött, hogy vajon miből is áll az a bizonyos szósz. Én vállaltam, hogy megkérdezem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az angoltudásom nem elegendő a feladat teljesítéséhez. Vakmerőn közöltem, hogy helyette viszont bárkitől bármit megkérdezek, ha gondolják, kellett nekem már égő dolgok után érdeklődni ismeretlenektől. Ez sajnos valahogy fogadássá nőtte ki magát. Xavival fogadtunk, hogy teljesen random cseh emberkékhez oda merünk menni az utcán, és nagy komolyan közölni merjük velük azt, hogy "szósz". A szót elég nemzetközinek ítéltük ahhoz, hogy általa még égőbb legyen a dolog. A tét egy sör volt. Miután a barátnőm és a másik srác megvacsoráztak, útnak indultunk a cseh éjszakába. Ez kb. annyit jelent, hogy csak az óráig, ami alatt megbeszéltük a többiekkel a találkozót. Egy darabig semmi sem történt, én pedig azt hittem, megmenekültem, egy kicsit ugyanis berezeltem a feladattól. Igen, ennyire bátor tudok lenni. Aztán Xavi megindult három álldogáló és beszélgető ember felé. Mi már ekkor kétrét görnyedtünk a nevetéstől, amikor pedig egyszerűen közölte velük, hogy "szósz", majd simán odébb állt, sírva is fakadtunk. Úgy tűnt, lógok egy sörrel. Úgy is tűnt azonban, hogy én vagyok a gyávább, és ezt nem hagyhattam. Találtam egy kisebb csoportot: egy fiú és két lány beszélgettek az utcán. Elég illetlenül beálltam közéjük, majd mikor már mindhárman érdeklődve (és enyhén ítélkezőn) néztek rám, kimondtam a varázsszót, tartottam egy kis hatásszünetet (zavart tekintetek találtak egymásra közben a sötétben), majd vállat vonva elmentem onnan. A barátnőmnek kellett utánam odamennie hozzájuk, hogy elnézést kérjen helyettem, s hogy közölje, ez pusztán fogadás volt. Nem teljesen értettem, hogy az előző csoportnak ezt miért nem kellett a tudomására hozni, de nem sokat töprengtem rajta. Xavi nehezített a küldetésen: most mozgó célpontra mentünk. Ő ezt is igen hamar teljesítette, de én ezt már tényleg nem mertem. Mentségemre szóljon még, hogy közben találkoztunk a többiekkel és sorsdöntő megbeszélést tartottunk, utána pedig kisebb csoportokra oszolva tűntünk el az éjszakában egy gyakorlatilag ismeretlen város utcáin. Nem volt kedvem külvárosi idegeneket éjjel szósszal bombázni, úgy döntöttem, majd valamelyik nap eleget teszek a feladatnak. Ám sajnos lógok Xavinak egy sörrel...
Így született, éldegélt és halt meg ideiglenesen a "Beszósz?" nevű játék.
És csak mert ezt elfelejtettem megemlíteni: